...........fekete,minden fekete,fekete napok,temető,fájdalom,depresszió........

.
.
.
.
.
.
.
Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy.

Valakinek az élete nagy Titkának lenni, az azért jó dolog...

Itt voltál, kimondhatatlan szépet adtál. Velem voltál, s emléket adtál, gyönyörű meséket. Hozzám bújtál, s álmot adtál. Egy Álomszerű estét...Kezed nyújtottad, s szerelmet adtál; csókod érezhettem, s szívet adtál a boldogtalannak, esélyt a kételkedőnek... Utat mutattál a bolyongónak, édes mosolyt életem rögeszméinek... S minden, amit adhattam cserébe csak a csókom, a szeretetem, a lelkem, mely nem is létezne Nélküled... Ez mindenem!

.

Milyen hosszú az út, amit megtettünk és még milyen sok van hátra, de élni kell...egy másik életet kell élni. Két életet élünk...egyet Ő... és egyet én. Lesznek még közös megállók, de ennél több időt nem "vesztegelünk" egymás életében, mert már egyáltalán nem várunk semmit, csak örülünk annak, ha történik valami közös, valami, ami kettőnkről szól. Lehet soha többé semmi nem történik már, ami kettőnkről szólna, de amit adtam és amit kaptam az az övé és az enyém…

.
.
.
.
.

Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot,

aki nem, az talál kifogást.

(Stephen Dolly)

Néha úgy múlik napra nap,
Hogy a dalok alszanak,
És hiába sírsz, hiába vársz,
Az ünnep elmarad,
Csak a magány hangja szól
A homlokod alól,
Mégis jó.

(Ákos: Mégis jó)

Lehet, hogy egymást kerestük egész eddigi életünkben. Most, hogy találkoztunk, most, hogy egy röpke pillanatra megízleltük, milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön, most csupán a félelmeim miatt el kell válnunk és soha többé nem találkozunk? Azzal töltöm majd a hátralévő napjaimat, hogy keresem azt, akit valójában már megtaláltam, csak nem volt bátorságom szeretni?




Nem azért vagyok veled, mert muszáj, vagy mert nálad ragadtam, hanem mert inkább veled vagyok, mint bárki mással.


.
.
.

MINDEGY HOL VAGY ÉS MIKOR LÁTLAK.

HA ÉLETEMBEN CSAK EGYSZER, AKKOR IS SZERETLEK.

NEM KELL VELED ÉLNEM,

NEM KELL NAPONTA LÁTNI TÉGED.

ELÉG, HA MEGPILLANTALAK A VONATABLAKBAN.

VAGY MÉG ANNYI SE KELL.

CSAK TUDNI, HOGY VAGY.

.
.
.
.
.
.
.

"Messze jársz, távol jársz
Mégis
Hallak
Látlak
Tudlak
Érezlek
S nem tudok Tőled elég távol lenni ahhoz
Hogy idegen légy.
Itt vagy
Élsz, laksz bennem
Akár az Élet
Benne vagy a percben, a térben, a létben
Figyelsz, kísérsz
Akár a tárgyak, mik körbeölelnek
Belémivódtál
Mint szavak a sorok között
Részem vagy
Hozzád tartozom." "Este volt már
Sötét hálót font köréd az éj
Már elaludtál
Nesztelen léptekkel osontam
Hogy észre ne vedd
Gondolataidba…
Őriztem, féltőn, szótlan
Álmod
S csak én tudtam
Nem látta senki
Hogy ott voltam Nálad." "Minden nap
S minden óra perctöredékében
Itt vagy
A fejemben, a lelkemben
Minden szavamban, tettemben és gondolatomban
Nem tudom, mi ez…
Nem tudom, mit hozhat a holnap még…
De bennem élsz
És senki nem létezik
Ki ezt tőlem elvehetné!"


" Nélküled félbemaradt mondat lennék,
egy befejezetlen gondolat,
egy félig eljátszott Chopin-keringő,
s egy megkezdett vers,
amit nem folytatnak már."
(Kelemen Erzsébet: Néküled )

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges!

Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. Ha csupa szenvedés és csalódás és magány az ára, akkor is megéri szerelmesnek lenni.

(Paulo Coelho)

Hiányzol!

Hiányzol, mint száraz nyárkor az esõ;

Hiányzol, mint szegény boltosnak az vevõ.

Hiányzol, mint szomjas verébnek minden csepp víz;

Hiányzol, mint nagy versekbõl a szóvégi rím.

Hiányzol, mint koldus embernek a kenyér.

Hiányzol, mint éhes macskának az egér.

És mikor már minden pillanatban neked adom,

Akkor is azt mondom: HIÁNYZOL.

" Veled vagy nélküled - végülis megszületik az ének.
Hallod vagy nem hallod, mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb, ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok, ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod, mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled - végülis megszületik az ének."
- Hervay Gizella: Veled vagy nélküled -

“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal, vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.” (Hamia Linda)

az éjszaka engem is felkeresett......

egyre többször keres fel.....

azt gondolnám, az idővel csillapodni fog ez, de nem, sőt....

Mi ez az érzés
Követ a csendben, ahogy fáj
Egy különös érzés, ahova lépek oly üres a táj.
És üres a szívem
A letarolt éjben mennyit ér
Hol Te voltál minden,
ha tehetnéd , mégis itt lennél.
Szeretnék hinni Benned
Eleven, hogy más meggyógyít
A kétség el nem enged
Kinek jó ez így?

Benned él az a fény, mi ott van minden jóban
Mennyit ér, ha a hangod hallom minden szóban.
Követem a nevedet,
mit a szívem titkon égbe küldött
Keresem majd odafenn azt az imát,
hogy csak Neked mondjam el
Fogadd el….

Ha egy angyalt küldök Érted

Fogadd el…

"Nem biztos, hogy a pozitív hozzáállás minden problémádat megoldja, de elég embert bosszant ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni."

" Árnyékosak, ragyogók és fölöttébb
titkosak; (csak annyit mondhatok:
e lényecskék többnyire Skorpiók)

minden ízüket-porcikájukat
szeretni kell s lehet - e z nem titok;
(e Lényecskék afféle skorpiók)

úgy szétáradnak benned, mint a méreg,
(klasszikusan buták: mindentudók)
e Lényecskék, kik - mondom - Skorpiók."
-(Fodor Ákos)