....most hallottam, felteszem, mert gyönyörű......

A zene(ki-be kapcsolható)

Ismerős Arcok : Angyalból ördög

(Nyerges-Galambos)

Csukott szemmel, félig álmodva kezdem el
Beteg szívem langyos kávéban hűl
Kilégzés, belégzés után
De persze nincs baj, mert jól vagyok – tudod¬ –
Csak kicsit furán

Tegnap óta minden más lett, mi addig volt
Nehezebb már, pedig kisebb a súly
A kapuban tétován megállok még,
Mintha hinném, hogy felderül,
S nem rám zuhan újból az ég

A buszra várva cigim füstjében bújok el
A hideg hajnal karma bőrömbe mar
Rejtőzve álarcom mögött
Senki nem látja
az angyalból megszülető ördögöt

Bánom, nem bánom, mástól nem várom,
Tőled sem várom el
Tettem megtettem, éltem, ha élhettem
Többet nem értem el
Félek, nem félek, mást már nem kérek:
A végét ne rontsam el
Adtam, nem kellett, kértem, nem tellett
Menj Isten „hírivel”!

...

Hogy mi az, amit kérdeznék tőled,
ha egyszer kérdezhetnélek?
Nem az élet nagy talányaira
kérném tőled a választ,
nem arról kérdeznélek
miért rossz az ember,
ha jó, akkor miért jó,
nem azt akarnám tudni tőled,
hogy a baj büntetésként,
vagy véletlenül jön-e,
azt se, hogy miért beteg a világ,
hogy miért a sok szegény,
azt se, hogy miért szeretlek,
ha egyszer nem szerethetlek,
hogy miért jössz vissza,
ha egyszer tudod,
jobb lenne neked,
ha végleg elmennél.
Ha kérdezhetnék tőled
azt kérdezném,
hogyan szereted inni a kávét,
milyen a párna, amire a fejed lehajtod,
hogy szereted-e a májusi esőt,
hogy szeretsz-e az őszi avarban sétálni,
szoktál e fütyülni jókedvedben,
féltél-e gyerekkorodban
egyedül a sötétben,
hogy az idővel
a hangulatod is változik-e,
hogy mit szeretsz reggelizni,
mérgelődsz-e, ha sorban kell állni
hogy békések-e az álmaid.


Tudod kedves arra gondoltam,
hogy milyen nagy,
milyen erős hit kell ahhoz,
hogy Te és én higgyünk egymásban,
hogy elhiggyük,
hogy van valahol egy ember,
akinek nem látjuk, nem tapintjuk
a hiányunk okozta sebeit,
nem érezzük,
az értünk hullajtott könnyei ízét,
és mégis
hisszük,
hogy a másik naponta meghal,
és naponta feltámad,
hogy értünk hal meg,
és értünk támad fel.
Ha néha el is bizonytalankodunk,
ott legbelül, a szívünk mélyén,
mind a ketten tudjuk,
hogy nem játék, hogy nem ámítás,
oly sok hazugságot megélve,
olyan sokszor kételkedve,
egyszer csak hiszünk,
hiszünk a szónak,
hiszünk az érzésnek,
a nem tapinthatónak
hisszük, hogy a valóság az,
hogy mi ketten összetartozunk.





.......jajjj,ez olyan aranyos vers és milyen igaz!!!!!!
muszáj ide felraknom

Nadányi Zoltán

MEGBÁNTOTTAM

Megbántottam a kedvesem,
megbántottam, mert szeretem.
Dehogy bántottam volna én,
ha nem olyan kedves nekem.

Haragszik is rám szerfelett,
azért haragszik, mert szeret.
Dehogy is haragudna úgy,
ha nem szeret egy keveset.

Meg nem bocsátja, nincs remény
Ő mondja, de nem hiszem én.
Mert láttam már egy mosolyát,
meg egy könnycseppet a szemén.

............ugye?.............



Nincs az az ember, aki képes volna hazudni, vagy eltitkolni az érzéseit úgy, hogy közben a másik szemébe néz. És nincs az a nő, aki ne tudna olvasni egy szerelmes férfi szemében. Még akkor is, ha ez a szerelem lehetetlennek tűnik, és a legrosszabb helyen, a legrosszabb időben tör a felszínre.

(Paulo Coelho)

Nagyon kevés szeretőnek lenni. Nagyon sok szerelmesnek lenni.
(Paul Géraldy: Szerelem)










Státusz: Szerető


Egy kapcsolatot sosem a harmadik tesz tönkre, egy igazán jól működő kapcsolatba nem tud beleszólni harmadik személy. Ahol megjelenik, ott már eleve nem stimmel valami... mégis minket, szeretőket tart a társadalom a legbűnösebbnek, pedig a mi sorsunk a legsanyarúbb! Egyszerre vagyunk egyedüállók, és tartozunk valakihez, van néhány röpke boldog óránk, de egyedül vagyunk az ünnepeken, nem vállalhatjuk fel a kedvesünket a nyilvánosság előtt, csak a bújkálás, titkolózás marad, csupa nem tiszta dolog. Nem lehetnek elvárásaink, nincs jogunk semmihez...
Ma végre találkozom Vele! Ó, mióta várok már erre, mennyi unalmas és értelmetlen nap van a hátam mögött! De ma végre az enyém lesz, csak az enyém, egy teljes estén és át! Ahogy rágondolok, édes érzés nyilall a szívembe, gyomromba, végigcikázik az egész testemen. Megérte kivárni ezeket a nehéz heteket, melyek most lényegtelenné zsugorodnak a mai, boldog nap fényében. Megérte, még akkor is, ha tudom, hogy az este gyorsan elmúlik, és holnaptól megint kényszerű várakozás napjai, esetleg hetei kezdődnek. De türelmesnek kell lennem, örülnöm kell ezeknek a lopott óráknak, és semmiképpen nem mutatnom, mennyire fájó a hiánya a várakozás idején. Nem támaszthatok elvárásokat, nincsenek jogaim. Státuszom: szerető.
Mindig a várakozás, a remény, melyet akár egyetlen szó is semmivé tehet akár egy másodperc alatt! Mindig ez a hullámzó lelkiállapot, a legnagyobb érzelmi magasságból a legsötétebb mélységbe zuhanás! Amit jókedvűen, kedvesen és könnyedén tűrnöm kell, és még csak el sem sírhatom a bánatomat! Pedig csak szerelmes vagyok egy férfibe, mindent meg akarok neki adni, amire csak szüksége lehet, de nem tehetem, mert a társadalom szemében ......... Milyen is a társadalom... engem, a szeretőt erkölcstelennek, sőt egyenesen bajt, rontást hozó boszorkánynak kiált ki, aki szétdúlja egy család életét, pedig én csak szeretek valakit, szívem minden szeretetével, és boldoggá akarom tenni, ahogy magamat is... de mégis bűnös vagyok Isten, és a társadalom előtt ... könnyelmű életet élő, akinek csak az a dolga, hogy gyönyörű legyen, és akinek csak a kellemes dolgok járnak a férfiból, de mással nem kell foglalkoznia, a gondokkal, a bajokkal...de hiszen én szeretnék azokkal is törődni! Szeretném ápolni, mikor beteg, szeretnék gondoskodni róla, szeretnék gyermekeket szülni neki, a lehető legkényelmesebbé tenni az életét, osztozni a gondjaiban, levenni a válláról a terheket... de nem tehetem...nem tehetem....nem szerethetem, mert azzal bűnt követek el! Pedig egy kapcsolatot sosem a harmadik tesz tönkre, egy igazán jól működő kapcsolatba nem tud beleszólni harmadik személy. Ahol megjelenik, ott már eleve nem stimmel valami... mégis minket, szeretőket tart a társadalom a legbűnösebbnek, pedig a mi sorsunk a legsanyarúbb! Egyszerre vagyunk egyedüállók, és tartozunk valakihez, van néhány röpke boldog óránk, de egyedül vagyunk az ünnepeken, nem vállalhatjuk fel a kedvesünket a nyilvánosság előtt, csak a bújkálás, titkolózás marad, csupa nem tiszta dolog. Nem lehetnek elvárásaink, nincs jogunk semmihez...
Státuszom: szerető...
És most mégis én vagyok a legboldogabb a világon........
Köszönöm ezt Neked!





Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához,részlet

Latinovitsot fiatal koromban kifejezetten utáltam (és ezért most mély tisztelettel megkövetem!), de mostanában ha hallgatom, valami szíven üt..... valamit nagyon tudott....ez egy levélrészlet.... nagy szerelmének, Ruttkai Évának írta, mikor 15 év után újra egymásra találtak....

"Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is igy akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Ujraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.
Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi szineket. A régi sziveink.
Régi sziveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szive.....
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba."