Mókus és a 40+ - Dunántúli sláger

Remegve várok, egy utcasarkon állok,
hiába keresem, nem látom őt,
őt, csak őt, csak őt keresem én,
mikor jön már végre énfelém!
A városban élek, egyedül vagyok
,járom az utcákat, rá gondolok,
ő, csak ő, csak rá gondolok én,
hogy szólítom majd a nevén!
Egy kocsmában vagyok,
a pupilláim nagyok,meresztem a szemem,
nem látom őt,őt, csak őt, csak őt kívánom én,
hogy, fogom majd átölelni én!
Szombat van este, a parton bolyongok,
lámpák, fényében utána kutatok,
őt, csak őt, csak őt imádom én,
mikor lesz már végre az enyém!
A hídon merengek, alattam a folyó,
egy férfi lép mellém, de nem hozzám való!
Fúj a szél, hajamra hull a hó,
szerelemben élni volna jó!

Republic : Varázsolj a szívemmel

1.
Szeress engem,hogyha kérlek,
Hideg szél fúj,nagyon fázom,
Szeress engem hogyha kérlek,
Szeress engem minden áron!

Kígyók között fekszem éjjel,
Kígyók között fekszem éjjel,
Nem álmodom a reménnyel,
Nem álmodom a reménnyel.

R.
Varázsolj a szívemmel!
Varázsolj innen el!

2.
Eltemették csillagomat,
Eltemették csillagomat,
Hogyha egyszer megtalállak,
Megcsókolom szép arcodat.

Szeress engem, hogyha kérlek,
Hideg szél fúj nagyon fázom,
Egyedül járom utamat
Ezen a kerek világon.

Őri István:

Néha..

Néha azt hiszem,
hogy itt vagy velem
S ha becsukom szemem látlak is..
mellettem, Kedvesem..

Ha akarom érinthetlek,
ha akarom fogom kezed
s hallom lélegzeted..
Ha becsukom szemem,
látom szép szemed s érzem illatod, mosolyod
mert itt vagy velem,
ha becsukom a szemem...

Ha akarom.. Akarom!
Látlak..
egyre halványabban
egyre csendesebben
egyre fájdalmasabban

...várjunk, míg időnk betelik
aludjunk, Kedves, csendesen
s őrizzük egymás álmait....

Mókus és a 40+ - Dunántúli sláger

Remegve várok, egy utcasarkon állok,
hiába keresem, nem látom őt,
őt, csak őt, csak őt keresem én,
mikor jön már végre énfelém!
A városban élek, egyedül vagyok
,járom az utcákat, rá gondolok,
ő, csak ő, csak rá gondolok én,
hogy szólítom majd a nevén!
Egy kocsmában vagyok,
a pupilláim nagyok,meresztem a szemem,
nem látom őt,őt, csak őt, csak őt kívánom én,
hogy, fogom majd átölelni én!
Szombat van este, a parton bolyongok,
lámpák, fényében utána kutatok,
őt, csak őt, csak őt imádom én,
mikor lesz már végre az enyém!
A hídon merengek, alattam a folyó,
egy férfi lép mellém, de nem hozzám való!
Fúj a szél, hajamra hull a hó,
szerelemben élni volna jó!

Republic : Varázsolj a szívemmel

1.
Szeress engem,hogyha kérlek,
Hideg szél fúj,nagyon fázom,
Szeress engem hogyha kérlek,
Szeress engem minden áron!

Kígyók között fekszem éjjel,
Kígyók között fekszem éjjel,
Nem álmodom a reménnyel,
Nem álmodom a reménnyel.

R.
Varázsolj a szívemmel!
Varázsolj innen el!

2.
Eltemették csillagomat,
Eltemették csillagomat,
Hogyha egyszer megtalállak,
Megcsókolom szép arcodat.

Szeress engem, hogyha kérlek,
Hideg szél fúj nagyon fázom,
Egyedül járom utamat
Ezen a kerek világon.

Őri István:

Néha..

Néha azt hiszem,
hogy itt vagy velem
S ha becsukom szemem látlak is..
mellettem, Kedvesem..

Ha akarom érinthetlek,
ha akarom fogom kezed
s hallom lélegzeted..
Ha becsukom szemem,
látom szép szemed s érzem illatod, mosolyod
mert itt vagy velem,
ha becsukom a szemem...

Ha akarom.. Akarom!
Látlak..
egyre halványabban
egyre csendesebben
egyre fájdalmasabban

...várjunk, míg időnk betelik
aludjunk, Kedves, csendesen
s őrizzük egymás álmait....

°Mondd, hogy tudsz ennyire hiányozni
Hogy kínoz már minden pillanat
Hogy minden szívdobogás nélküled
Minden egyes mozzanat
Fáj...
Annyira fáj...

Mondd, hogy tudok így vágyni rád
Hogy szinte betegesen akarom
Hogy veled legyek, érezzelek
Túllépni a szavakon
S fáj...
Annyira fáj...

Mondd hogy tudom ennyire félteni
Szerelmünk összes porcikáját
Hogy képes lennék kínhalált halni hogy
El ne szakítsák aranyszálát
S fáj...
Annyira fáj...

Mondd, hogy tudlak ennyire szeretni
Hogy itt, messze, hangod hallatán
Is könnyek szöknek szemembe... °

°Mondd, hogy tudsz ennyire hiányozni
Hogy kínoz már minden pillanat
Hogy minden szívdobogás nélküled
Minden egyes mozzanat
Fáj...
Annyira fáj...

Mondd, hogy tudok így vágyni rád
Hogy szinte betegesen akarom
Hogy veled legyek, érezzelek
Túllépni a szavakon
S fáj...
Annyira fáj...

Mondd hogy tudom ennyire félteni
Szerelmünk összes porcikáját
Hogy képes lennék kínhalált halni hogy
El ne szakítsák aranyszálát
S fáj...
Annyira fáj...

Mondd, hogy tudlak ennyire szeretni
Hogy itt, messze, hangod hallatán
Is könnyek szöknek szemembe... °

°Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.°

.....miért tör rám folyton ez az érzés??????

Szeretnék hozzád hazamenni egyszer
Melletted ébredni minden áldott reggel
Arany hajad selymét őszre simogatni
Ráncos,vén kezemmel kezedet fogni

Szeretnék veled kilépni a fényre
Eldobált ruhák közt rohanni a térre
Büszkén megmutatni viruló szép águnk
Örülni a rügynek,mit fakadni látunk

Oly kegyes az élet, velünk mégis fukar
Kincsek közé enged, adni mégsem akar
Hiába markolunk,zárjuk össze kezünk
Koldusként távozunk – újra oda megyünk

Víg utcák, bús terek – hova hazatérek
A kelő nap azt súgja: „ Egy éjszakás élet”
Arany hajad tincsét sosem látom ősznek
Kezembe szorítva adnak majd a földnek
..érzed miről szól ez???arról, hogy
szeretnék hozzád hazamenni egyszer.......hm............






...............jajjjjjjj , de a lelkemből beszél................

"...Kisugárzásod van, bár úgy érzem, még nem hiszel bennem, azt gondolod, hogy csak el akarlak csábítani, és ezért beszélek ilyeneket. Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni."

(Paulo Coelho)

"De más utunk még sincs, mint hogy megpróbáljunk egymáson segíteni. Nem könnyű, mivel nemcsak én járok önös világomban, hanem te is a sajátodban. Önvarázslatunk foglyai vagyunk. Mondhatnám úgy is, hogy mindketten részegek, és ez a költő most arra kér, hogy legalább tántorogjunk együtt: ha összekapaszkodunk, bár te is imbolyogsz meg én is, talán nem esünk el! Ha megfogjuk egymást - két önző magánvilág -, talán összejövünk. Talán segítünk egymáson. 'Jóságos kezeinkkel' talán föl tudjuk oldani magányunk fojtogató kötelékeit.
Látod, vannak jó és rossz kezek is.
Lehet, hogy ennél többet nem is lehet mondani a szeretetről. Hogy két idegen lény mégis összefog valahogy, és segítenek egymásnak élni. Vak vezet világtalant. Lehet, hogy ilyenkor önzésünk buborékai szétpattannak, s mindketten belekerülünk egy olyan világba, mely nem varázslat többé, hanem valóság.
Ez a szeretet világa.
Az együtt világa.
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a 'valóság', amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az asztfalt, a 'senkihez sincs közöm' életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy 'Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!' - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: 'Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!'
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.
Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
Saját világomban élni azt jelenti, hogy nem szeretek.
De ha ez eloszlik, egymásban felébredünk.
Ez a valóság.
Együtt... Veled... Velem... Benned... Bennem.
S ha innen visszanézünk, látjuk majd, hogy szeretet nélkül nem a valóságban éltünk.
Hanem a saját, önző varázslatunkban.
Mint egy rossz álomban, jártunk benne. Azt álmodtuk, hogy senkihez sincs közünk."

Müller Péter: Szeretetkönyv


...............jajjjjjjj , de a lelkemből beszél................





Hiszem, hogy egymást szeretve,
egymást megértve, könnyebb lesz élni,
s bármi sors állna is elénkbe,
a boldogságot el fogjuk érni.
(Ady Endre)

°Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.°

.....miért tör rám folyton ez az érzés??????

Szeretnék hozzád hazamenni egyszer
Melletted ébredni minden áldott reggel
Arany hajad selymét őszre simogatni
Ráncos,vén kezemmel kezedet fogni

Szeretnék veled kilépni a fényre
Eldobált ruhák közt rohanni a térre
Büszkén megmutatni viruló szép águnk
Örülni a rügynek,mit fakadni látunk

Oly kegyes az élet, velünk mégis fukar
Kincsek közé enged, adni mégsem akar
Hiába markolunk,zárjuk össze kezünk
Koldusként távozunk – újra oda megyünk

Víg utcák, bús terek – hova hazatérek
A kelő nap azt súgja: „ Egy éjszakás élet”
Arany hajad tincsét sosem látom ősznek
Kezembe szorítva adnak majd a földnek
..érzed miről szól ez???arról, hogy
szeretnék hozzád hazamenni egyszer.......hm............






...............jajjjjjjj , de a lelkemből beszél................

"...Kisugárzásod van, bár úgy érzem, még nem hiszel bennem, azt gondolod, hogy csak el akarlak csábítani, és ezért beszélek ilyeneket. Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni."

(Paulo Coelho)

"De más utunk még sincs, mint hogy megpróbáljunk egymáson segíteni. Nem könnyű, mivel nemcsak én járok önös világomban, hanem te is a sajátodban. Önvarázslatunk foglyai vagyunk. Mondhatnám úgy is, hogy mindketten részegek, és ez a költő most arra kér, hogy legalább tántorogjunk együtt: ha összekapaszkodunk, bár te is imbolyogsz meg én is, talán nem esünk el! Ha megfogjuk egymást - két önző magánvilág -, talán összejövünk. Talán segítünk egymáson. 'Jóságos kezeinkkel' talán föl tudjuk oldani magányunk fojtogató kötelékeit.
Látod, vannak jó és rossz kezek is.
Lehet, hogy ennél többet nem is lehet mondani a szeretetről. Hogy két idegen lény mégis összefog valahogy, és segítenek egymásnak élni. Vak vezet világtalant. Lehet, hogy ilyenkor önzésünk buborékai szétpattannak, s mindketten belekerülünk egy olyan világba, mely nem varázslat többé, hanem valóság.
Ez a szeretet világa.
Az együtt világa.
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a 'valóság', amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az asztfalt, a 'senkihez sincs közöm' életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy 'Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!' - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: 'Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!'
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.
Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
Saját világomban élni azt jelenti, hogy nem szeretek.
De ha ez eloszlik, egymásban felébredünk.
Ez a valóság.
Együtt... Veled... Velem... Benned... Bennem.
S ha innen visszanézünk, látjuk majd, hogy szeretet nélkül nem a valóságban éltünk.
Hanem a saját, önző varázslatunkban.
Mint egy rossz álomban, jártunk benne. Azt álmodtuk, hogy senkihez sincs közünk."

Müller Péter: Szeretetkönyv


...............jajjjjjjj , de a lelkemből beszél................





Hiszem, hogy egymást szeretve,
egymást megértve, könnyebb lesz élni,
s bármi sors állna is elénkbe,
a boldogságot el fogjuk érni.
(Ady Endre)

........írtam Neked egy-két túl őszintére sikeredett levelet.......
annyira hiányzol, hogy teljesen összezavarodtam
de amit azokban leírtam, azok a teljes igazságok
nem tudok megszabadulni a gondolatodtól
itt vagy velem állandóan
és a testem nem hazudik, ha még én próbálok is magamnak hazudni az érzéseimről.......



........majd, ha hiányzom akkor keress, de akkor bátran......




"egy rövidke múló pillanat
egy nap csupán az emberi élet,
mit nem hoz vissza pirkadat,
s néha magunk vetünk néki véget...
...
többé nem festek betűkből képet
ez az utolsó vers, mit Rád hagyok...
sínen vagyok,jöjjön már az a vonat!
...ahogy én is...lehet, hogy eltévedt? "





......ti pasik, közte Te is,ha ennek csak egy töredékét megértenétek, megtanulnátok, minden nőt az ujjatok köré csavarnátok, de így.........

A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is- a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az EGÉSZ LELKÉBEN. Minden olyan ölelés, mely csakis az erogén zónák ingerlésén alapul, kevés neki.

Egy nő „erogén zónája” a lelke.

És egy férfinak hiába minden szexuális tanács – ha nem tud feljebb lépni a szeretet magasabb szintjére, párkapcsolata nem lesz tartós. Ha gyáva, vagy bármiféle társadalmi, vagy morális félelme van, lehet, hogy nem menekül tovább, és benne marad egy megunt kapcsolatban, de annak jó légköre nem lesz.

Az érzéki szeretet pedig már hosszabb távon nem működik, mert a legmulandóbb szeretetforma. Ugyan az a gond vele, mint mindennel, ami testi, időhöz kötött.

Elhervad. Megszokássá válik. És elmúlik.

/Müller Péter: a szeretkezésről/

............sajnálhatod, ha ezt nem érted,mert akkor semmit,a világon semmit sem érsz.............


..........elgondolkodhatsz,egyáltalán minek is éltél.......



sajnálhatod

Mégsem maradtál velem.
Nem tudom, most hogy legyen.
Én még mindig őrzöm a dalt,
de te már nem emlékezel,
és többé nem fogod a kezem,
amikor elfog a félelem,
hogy sok harcban kevés az értelem,
s az erőnk túl gyorsan fogy el. Pedig én úgy szerettelek,
hogy szebben nem lehet,
s ha nem is voltam mindig veled,
sose voltam ellened.
És mindent megtettem.
Most csak azt szégyellem,
hogy így is kevés voltam neked. Két év volt, és úgy ment el,
hogy szinte észre sem vettem.
Veled osztottam meg mindenem,
s te hagytad elveszítenem. Pedig én úgy szerettelek,
hogy jobban nem lehet,
s ha nem is voltam mindig veled,
sose voltam ellened.
És csak benned hittem.
Most csak azt szégyellem,
hogy így is kevés voltam neked.

........írtam Neked egy-két túl őszintére sikeredett levelet.......
annyira hiányzol, hogy teljesen összezavarodtam
de amit azokban leírtam, azok a teljes igazságok
nem tudok megszabadulni a gondolatodtól
itt vagy velem állandóan
és a testem nem hazudik, ha még én próbálok is magamnak hazudni az érzéseimről.......



........majd, ha hiányzom akkor keress, de akkor bátran......




"egy rövidke múló pillanat
egy nap csupán az emberi élet,
mit nem hoz vissza pirkadat,
s néha magunk vetünk néki véget...
...
többé nem festek betűkből képet
ez az utolsó vers, mit Rád hagyok...
sínen vagyok,jöjjön már az a vonat!
...ahogy én is...lehet, hogy eltévedt? "





......ti pasik, közte Te is,ha ennek csak egy töredékét megértenétek, megtanulnátok, minden nőt az ujjatok köré csavarnátok, de így.........

A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is- a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az EGÉSZ LELKÉBEN. Minden olyan ölelés, mely csakis az erogén zónák ingerlésén alapul, kevés neki.

Egy nő „erogén zónája” a lelke.

És egy férfinak hiába minden szexuális tanács – ha nem tud feljebb lépni a szeretet magasabb szintjére, párkapcsolata nem lesz tartós. Ha gyáva, vagy bármiféle társadalmi, vagy morális félelme van, lehet, hogy nem menekül tovább, és benne marad egy megunt kapcsolatban, de annak jó légköre nem lesz.

Az érzéki szeretet pedig már hosszabb távon nem működik, mert a legmulandóbb szeretetforma. Ugyan az a gond vele, mint mindennel, ami testi, időhöz kötött.

Elhervad. Megszokássá válik. És elmúlik.

/Müller Péter: a szeretkezésről/

............sajnálhatod, ha ezt nem érted,mert akkor semmit,a világon semmit sem érsz.............


..........elgondolkodhatsz,egyáltalán minek is éltél.......



sajnálhatod

Mégsem maradtál velem.
Nem tudom, most hogy legyen.
Én még mindig őrzöm a dalt,
de te már nem emlékezel,
és többé nem fogod a kezem,
amikor elfog a félelem,
hogy sok harcban kevés az értelem,
s az erőnk túl gyorsan fogy el. Pedig én úgy szerettelek,
hogy szebben nem lehet,
s ha nem is voltam mindig veled,
sose voltam ellened.
És mindent megtettem.
Most csak azt szégyellem,
hogy így is kevés voltam neked. Két év volt, és úgy ment el,
hogy szinte észre sem vettem.
Veled osztottam meg mindenem,
s te hagytad elveszítenem. Pedig én úgy szerettelek,
hogy jobban nem lehet,
s ha nem is voltam mindig veled,
sose voltam ellened.
És csak benned hittem.
Most csak azt szégyellem,
hogy így is kevés voltam neked.

...nagy csöndességgel......

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

Építsd föl minden éjszaka,
építsd föl újra s újra,
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

Ne hagyd kihunyni a tüzet,
a százszor szétrúgottat
Szítsd a parazsat, nélküled
föl újra nem loboghat

Nevetségesen ismerős
minden, mit mondtam s mondok
Nehéz nyarunk volt, itt az ősz,
s jönnek a téli gondok

Már csak magamat benned, és
magamban téged óvlak,
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak...





.....esik a hó......az első hó.......

...nagy csöndességgel......

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

Építsd föl minden éjszaka,
építsd föl újra s újra,
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

Ne hagyd kihunyni a tüzet,
a százszor szétrúgottat
Szítsd a parazsat, nélküled
föl újra nem loboghat

Nevetségesen ismerős
minden, mit mondtam s mondok
Nehéz nyarunk volt, itt az ősz,
s jönnek a téli gondok

Már csak magamat benned, és
magamban téged óvlak,
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak...





.....esik a hó......az első hó.......

Szállj velem!

Könnyű széllel szállni az égen,
Naponta erről álmodom,
Álmodhatnék neked is szárnyat,
Hogy velem repülj, egy szép napon.

Sajnálnálak szárnyaszegetten,
Földhöz kötne a megszokás,
Ha tényleg félsz a kíváncsi szemektől
Várd meg velem az éjszakát.

Szállj velem, még nem repültem senkivel.
Szállj velem, elviszlek, merre mész.
Szállj velem, szállj velem,
Fentről hidd el minden szép!

Szállj velem!

Könnyű széllel szállni az égen,
Naponta erről álmodom,
Álmodhatnék neked is szárnyat,
Hogy velem repülj, egy szép napon.

Sajnálnálak szárnyaszegetten,
Földhöz kötne a megszokás,
Ha tényleg félsz a kíváncsi szemektől
Várd meg velem az éjszakát.

Szállj velem, még nem repültem senkivel.
Szállj velem, elviszlek, merre mész.
Szállj velem, szállj velem,
Fentről hidd el minden szép!

.....mint egy üveg bor.....


"ennyi"

Gyurkovics Tibor:

Por-vers

Kicsiny vagyok - megsemmisíthetsz.
Úgyis tudom - megsemmisítesz.
Akkora vagyok, mint a por,
amit a lovas eltipor.

Állok, örökké veled szemben,
kit magamnál jobban szerettem,
csak porszem vagyok hozzád képest,
por beszél a por istenéhez.

Ahogy a nyom beszél a lóhoz:
lépj rám, tiporj el, ne gondolkozz,
azt akarom, mikor e tájon
elpusztítasz, neked is fájjon.

[Nincs kedvem élni...]

Nincs kedvem élni,
Nincs kedvem félni,
Nincs kedvem várni,
Az utcákat járni,
Nincs kedvem fázni,
Nincsen teázni,
Nincs kedvem enni,
Nincsen felkelni.

Nincs kedvem lenni,
Semmit se tenni,
Nincs kedvem menni,
Jókat nevetni,
Nincsen már semmi,
Kedvem sincs tenni
Ellene vagy érte,
Mégsincsen vége.

Nem volt eleje,
Se vége, se közepe,
Nincs eredete,
És nincsen helye
A világban vagy bennem.
Mit kellene tennem?
Csak egytől félek:
Nincs miért éljek.

.....mint egy üveg bor.....


"ennyi"

Gyurkovics Tibor:

Por-vers

Kicsiny vagyok - megsemmisíthetsz.
Úgyis tudom - megsemmisítesz.
Akkora vagyok, mint a por,
amit a lovas eltipor.

Állok, örökké veled szemben,
kit magamnál jobban szerettem,
csak porszem vagyok hozzád képest,
por beszél a por istenéhez.

Ahogy a nyom beszél a lóhoz:
lépj rám, tiporj el, ne gondolkozz,
azt akarom, mikor e tájon
elpusztítasz, neked is fájjon.

[Nincs kedvem élni...]

Nincs kedvem élni,
Nincs kedvem félni,
Nincs kedvem várni,
Az utcákat járni,
Nincs kedvem fázni,
Nincsen teázni,
Nincs kedvem enni,
Nincsen felkelni.

Nincs kedvem lenni,
Semmit se tenni,
Nincs kedvem menni,
Jókat nevetni,
Nincsen már semmi,
Kedvem sincs tenni
Ellene vagy érte,
Mégsincsen vége.

Nem volt eleje,
Se vége, se közepe,
Nincs eredete,
És nincsen helye
A világban vagy bennem.
Mit kellene tennem?
Csak egytől félek:
Nincs miért éljek.

Ossian:Többet ér mindennél



Mindenek felett: a megélt éveket,

Emlékképeket;
a fájón szépeket nyújtom Neked.
Az öröm könnyeit, a bánat csendjeit,
A múló perceket;
mint sötét gyöngyöket nyújtom Neked.

Egy tiszta érintés,
Egy néma ölelés,
Néha többet ér...
A szótlan bölcsesség,
A ritka tisztesség,
Nékem többet ér... mindennél.

Egy jó szó aranyát, az Érzés zálogát,
Közös terveket;
ennyit adhatok kincsként Neked.

Egy érintés,
Egy ölelés,
Többet ér.
A bölcsesség,
A tisztesség,
Többet ér... mindennél.

Lelkem Oltárán Öröm-gyertya ég.
Néma zsoltárát csak mi halljuk rég.
Fáradt szívemnek, szíved menedék,
Ha kitaszít a Föld és lesújt rám az Ég.

Érintés,
Ölelés,
Többet ér.
A bölcsesség,
A tisztesség,
Többet ér... mindennél.

Ossian:Többet ér mindennél



Mindenek felett: a megélt éveket,

Emlékképeket;
a fájón szépeket nyújtom Neked.
Az öröm könnyeit, a bánat csendjeit,
A múló perceket;
mint sötét gyöngyöket nyújtom Neked.

Egy tiszta érintés,
Egy néma ölelés,
Néha többet ér...
A szótlan bölcsesség,
A ritka tisztesség,
Nékem többet ér... mindennél.

Egy jó szó aranyát, az Érzés zálogát,
Közös terveket;
ennyit adhatok kincsként Neked.

Egy érintés,
Egy ölelés,
Többet ér.
A bölcsesség,
A tisztesség,
Többet ér... mindennél.

Lelkem Oltárán Öröm-gyertya ég.
Néma zsoltárát csak mi halljuk rég.
Fáradt szívemnek, szíved menedék,
Ha kitaszít a Föld és lesújt rám az Ég.

Érintés,
Ölelés,
Többet ér.
A bölcsesség,
A tisztesség,
Többet ér... mindennél.

Jeles alkalmakkor emlékfát ültetünk.

A szerelem, a barátság szintén olyan alkalom, mely úgy szép, ha növekszik és virul, virágzik, majd gyümölcsöt terem.

Szerelemfa Kertemben Szépséged virága Hamar kinyílott S még most is pompázik Az első pillantástól Hideg tél után Jön újra a meleg Hosszú idő kell Hogy a gyümölcs beérjen Nem akármilyen Fa áll az én kertemben Mert ezen Szerelem terem
	(R.Tóth Róbert)

megvan a fánk!!!!!!!!!!!
nőjön nagyra és teremjen sokat!!!!!!


DIÓFA
....remélem nemsokára ekkora lesz.......
sütök majd Neked diós bejglit(Szereted?)

„Egy gondoskodó személy egy pillangó küzdelmét figyelte, amint épp a bábból próbált kitörni. Gyengéd kézzel, segítőkészen meglazította a szálacskákat, melyek így egy nyílást formáltak. A pillangó könnyedén kiszabadult, ám csak verdesett a báb körül, képtelen volt elrepülni. Ez a gondoskodó személy nem tudta, hogy csak a születéssel járó küzdelem során erősödnek meg a szárnyak annyira, hogy repülni lehessen velük. Így hát a pillangó a földön töltötte rövidke életét, és soha nem ismerte meg a repülés szabadságát, sosem élt igazán.”

Úgy hívom ezt: nyitott tenyérrel szeretni. Ez a tudás lassan érlelődött meg bennem, a fájdalmak tüzén és a türelem vizein át jutottam el hozzá. Még ma is tanulom: fel kell szabadítanom, akit szeretek, mert ha belekapaszkodom, csüngök rajta és állandóan ellenőrzöm, épp azt veszítem el, amit megtartani szeretnék.

Ha egy szeretett lényt igyekszem megváltoztatni, mert úgy érzem, tudom, hogy milyennek kellene lennie, akkor megfosztom őt egyik legértékesebb jogától: attól, hogy felelősséget vállalhasson saját életéért, választásaiért, életmódjáért. Valahányszor ráerőszakolom valakire az akaratomat vagy uralkodni próbálok felette, megfosztom őt attól, hogy a növekedés, az érés folyamatában kibontakozhasson. Birtoklási vágyammal megrövidítem és korlátozom őt, bármennyire szívből jövők is a szándékaim.

A legkedvesebb óvó szándékú tetteimmel korlátozhatom és megsebezhetem a másik embert, és a túlzott védelem és gondoskodás minden szónál ékesebben ezt üzeni neki: „Képtelen vagy gondoskodni magadról. Nekem kell gondoskodnom rólad, mert az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős.”

Amint tanulom, nap mint nap gyakorlom, már képes vagyok ezt mondani annak, akit szeretek:

Szeretlek, értékellek, tisztellek és bízom abban, hogy lesz erőd azzá válni, amivé lehetőséged van – ha nem állok az utadba. Szeretlek annyira, hogy szabaddá tudlak tenni, és egymás mellett mehetünk örömben és szomorúságban.
Meg fogom osztani veled a könnyeket, de nem kérem majd, hogy ne sírj. Ott leszek, ha szükséged lesz rám, átölellek és megvigasztallak, de nem nyúlok a hónod alá, ha már egyedül is boldogulsz. Veled leszek magányodban és gyászodban, de nem veszem azt el tőled. Igyekszem nem csak a szavaidra figyelni, hanem arra is, amit mondani akarsz, ha nem is mindig értek egyet veled.
Lehet, hogy néha dühös leszek rád, de akkor ezt igyekszem őszintén elmondani neked, hogy ne bánjam különbözőségünket és ne idegenedjek el tőled. Nem lehetek mindig melletted, nem ügyelhetek mindig a szavaidra, mert néha magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm. De ilyenkor is annyira őszinte leszek majd veled, amennyire csak képes vagyok.

Tanulom, hogy ezt mondjam, nemcsak szavakkal, hanem azzal is, ahogyan másokhoz és magamhoz viszonyulok – azokhoz, akiket szeretek, akik fontosak nekem. Ezt hívom hát nyitott tenyérrel való szeretésnek.
Időnként még ma is nehezemre esik, hogy ne nyúljak a bábhoz, de már sokkal kevésbé, mint régen.

/ Ruth Sanford: Nyitott kézzel szeretni /

Jeles alkalmakkor emlékfát ültetünk.

A szerelem, a barátság szintén olyan alkalom, mely úgy szép, ha növekszik és virul, virágzik, majd gyümölcsöt terem.

Szerelemfa Kertemben Szépséged virága Hamar kinyílott S még most is pompázik Az első pillantástól Hideg tél után Jön újra a meleg Hosszú idő kell Hogy a gyümölcs beérjen Nem akármilyen Fa áll az én kertemben Mert ezen Szerelem terem
	(R.Tóth Róbert)

megvan a fánk!!!!!!!!!!!
nőjön nagyra és teremjen sokat!!!!!!


DIÓFA
....remélem nemsokára ekkora lesz.......
sütök majd Neked diós bejglit(Szereted?)

„Egy gondoskodó személy egy pillangó küzdelmét figyelte, amint épp a bábból próbált kitörni. Gyengéd kézzel, segítőkészen meglazította a szálacskákat, melyek így egy nyílást formáltak. A pillangó könnyedén kiszabadult, ám csak verdesett a báb körül, képtelen volt elrepülni. Ez a gondoskodó személy nem tudta, hogy csak a születéssel járó küzdelem során erősödnek meg a szárnyak annyira, hogy repülni lehessen velük. Így hát a pillangó a földön töltötte rövidke életét, és soha nem ismerte meg a repülés szabadságát, sosem élt igazán.”

Úgy hívom ezt: nyitott tenyérrel szeretni. Ez a tudás lassan érlelődött meg bennem, a fájdalmak tüzén és a türelem vizein át jutottam el hozzá. Még ma is tanulom: fel kell szabadítanom, akit szeretek, mert ha belekapaszkodom, csüngök rajta és állandóan ellenőrzöm, épp azt veszítem el, amit megtartani szeretnék.

Ha egy szeretett lényt igyekszem megváltoztatni, mert úgy érzem, tudom, hogy milyennek kellene lennie, akkor megfosztom őt egyik legértékesebb jogától: attól, hogy felelősséget vállalhasson saját életéért, választásaiért, életmódjáért. Valahányszor ráerőszakolom valakire az akaratomat vagy uralkodni próbálok felette, megfosztom őt attól, hogy a növekedés, az érés folyamatában kibontakozhasson. Birtoklási vágyammal megrövidítem és korlátozom őt, bármennyire szívből jövők is a szándékaim.

A legkedvesebb óvó szándékú tetteimmel korlátozhatom és megsebezhetem a másik embert, és a túlzott védelem és gondoskodás minden szónál ékesebben ezt üzeni neki: „Képtelen vagy gondoskodni magadról. Nekem kell gondoskodnom rólad, mert az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős.”

Amint tanulom, nap mint nap gyakorlom, már képes vagyok ezt mondani annak, akit szeretek:

Szeretlek, értékellek, tisztellek és bízom abban, hogy lesz erőd azzá válni, amivé lehetőséged van – ha nem állok az utadba. Szeretlek annyira, hogy szabaddá tudlak tenni, és egymás mellett mehetünk örömben és szomorúságban.
Meg fogom osztani veled a könnyeket, de nem kérem majd, hogy ne sírj. Ott leszek, ha szükséged lesz rám, átölellek és megvigasztallak, de nem nyúlok a hónod alá, ha már egyedül is boldogulsz. Veled leszek magányodban és gyászodban, de nem veszem azt el tőled. Igyekszem nem csak a szavaidra figyelni, hanem arra is, amit mondani akarsz, ha nem is mindig értek egyet veled.
Lehet, hogy néha dühös leszek rád, de akkor ezt igyekszem őszintén elmondani neked, hogy ne bánjam különbözőségünket és ne idegenedjek el tőled. Nem lehetek mindig melletted, nem ügyelhetek mindig a szavaidra, mert néha magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm. De ilyenkor is annyira őszinte leszek majd veled, amennyire csak képes vagyok.

Tanulom, hogy ezt mondjam, nemcsak szavakkal, hanem azzal is, ahogyan másokhoz és magamhoz viszonyulok – azokhoz, akiket szeretek, akik fontosak nekem. Ezt hívom hát nyitott tenyérrel való szeretésnek.
Időnként még ma is nehezemre esik, hogy ne nyúljak a bábhoz, de már sokkal kevésbé, mint régen.

/ Ruth Sanford: Nyitott kézzel szeretni /

......mint egy üveg bor.....

NEKED!

és ezt is...........

Sosem vagy egymagad, csak túl kicsinyke vagy,
várj, míg felkel majd a nap.
Talán van menyország, de minden síron nő virág.
Várj, míg felkel majd a nap.
Ezért együtt leszünk, míg végtelen az éj.
Együtt míg a nap utoljára kél.
Együtt mondjuk annak ki még fél:
te csak várj, míg felkel majd a nap.

3

De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

......mint egy üveg bor.....

NEKED!

és ezt is...........

Sosem vagy egymagad, csak túl kicsinyke vagy,
várj, míg felkel majd a nap.
Talán van menyország, de minden síron nő virág.
Várj, míg felkel majd a nap.
Ezért együtt leszünk, míg végtelen az éj.
Együtt míg a nap utoljára kél.
Együtt mondjuk annak ki még fél:
te csak várj, míg felkel majd a nap.

3

De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

..............mint egy üveg bor..............



EGYSZER...

egyszer úgyis az enyém leszel...
egyszer úgyis a tiéd leszek...
egyszer úgyis...
egyszer...
egy...

"...Ha keresnél, sehol nem találnál...

De ha kérded, elvezetlek oda,
ahol vagyok...
Most csukd be lassan a szemed!
Látod
Ott vagyok..."

A levél ma nem megy el.
Megírni nincs szívem.
Én érzem, ez nem túl szép,
de hazudni nem tudnék.
Tudod, most nem megy jól.
Kijut a rossz napokból.
És fájna, ha megtudnád,
még nem látom, hogyan tovább.

És nehéz nélküled is.
Nem vagy, hogy csendesíts.

De ne aggódj. Most így van.
Ne aggódj, lesz máshogy is.
Csak addig el ne hagyj.
Csak addig nehogy elveszíts.

A levél ma nem megy el.
Megírni nincs szívem.
Úgy nem tudom, hogy jól megérts,
s hogy mégse, még így se félts.
Szemben egy ablakból
egy nyomorult dallam szól.
Ha én volnék olyan üres,
talán nem lennék fölösleges.

És nehéz nélküled is.
Nem jössz, hogy csendesíts!

De ne aggódj. Most így van.
Ne aggódj, lesz máshogy is.
Csak addig el ne hagyj.
Csak addig nehogy elveszíts.

Szeretnék szeretkezni Veled!

Szeretkezni szeretnék Veled!

Vadul suttogni neved!

Elvenni egy percre az eszed!

Érezni bőrömön kezed!


Csókolni akarom testedet,

Gyönyörbe hajszolni véredet,

Felfedni minden titkodat,

Elűzni összes gondodat!


Érezni akarom a szád!

Bőröd borsódzó bársonyát.

Hajad rám omló illatát,

Látni szemed szép csillagát.


Hallani akarom szívedet,

Érezni lüktető kéjedet!

Repülni Veled az égre,

Zuhanni együtt a mélybe!


Aludjon el minden lámpa,

Jöjjön sötétség a világra!

A homályban vágyón, ha kereslek,

Érezd, milyen, hogy szeretlek.

..............mint egy üveg bor..............



EGYSZER...

egyszer úgyis az enyém leszel...
egyszer úgyis a tiéd leszek...
egyszer úgyis...
egyszer...
egy...

"...Ha keresnél, sehol nem találnál...

De ha kérded, elvezetlek oda,
ahol vagyok...
Most csukd be lassan a szemed!
Látod
Ott vagyok..."

A levél ma nem megy el.
Megírni nincs szívem.
Én érzem, ez nem túl szép,
de hazudni nem tudnék.
Tudod, most nem megy jól.
Kijut a rossz napokból.
És fájna, ha megtudnád,
még nem látom, hogyan tovább.

És nehéz nélküled is.
Nem vagy, hogy csendesíts.

De ne aggódj. Most így van.
Ne aggódj, lesz máshogy is.
Csak addig el ne hagyj.
Csak addig nehogy elveszíts.

A levél ma nem megy el.
Megírni nincs szívem.
Úgy nem tudom, hogy jól megérts,
s hogy mégse, még így se félts.
Szemben egy ablakból
egy nyomorult dallam szól.
Ha én volnék olyan üres,
talán nem lennék fölösleges.

És nehéz nélküled is.
Nem jössz, hogy csendesíts!

De ne aggódj. Most így van.
Ne aggódj, lesz máshogy is.
Csak addig el ne hagyj.
Csak addig nehogy elveszíts.

Szeretnék szeretkezni Veled!

Szeretkezni szeretnék Veled!

Vadul suttogni neved!

Elvenni egy percre az eszed!

Érezni bőrömön kezed!


Csókolni akarom testedet,

Gyönyörbe hajszolni véredet,

Felfedni minden titkodat,

Elűzni összes gondodat!


Érezni akarom a szád!

Bőröd borsódzó bársonyát.

Hajad rám omló illatát,

Látni szemed szép csillagát.


Hallani akarom szívedet,

Érezni lüktető kéjedet!

Repülni Veled az égre,

Zuhanni együtt a mélybe!


Aludjon el minden lámpa,

Jöjjön sötétség a világra!

A homályban vágyón, ha kereslek,

Érezd, milyen, hogy szeretlek.