amiket írtál, azt bizoyítja,nem ismertelek, nem ismerlek....
először válaszolni akartam rá.....
meg akartam kérdezni, mit jelentenek a szavaid....
miért bántasz....
aztán úgy határoztam nem vagyok rá kíváncsi....
nem akarom, hogy megmagyarázd....
nem akarom, hogy magyarázkodj...
nem akarom.....
sajnálom....
tárgytalan.....
minden tárgytalan....
Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa idegen.... Istenem, pedig azt hittem ismerem!
Inkább elmegyek mások életét olvasni, amíg nincs sajátom ..........
Tárgytalan, tegnap még fontos volt, ma tárgytalan, Józanul vigasztalom önmagam, sírni már céltalan. Vége lett, de azért reggel éppúgy ébredek, Nem vették tőlem el a kék eget és nem dőlt össze a világ, megyek tovább. Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa idegen, Egy könnyel ragyog több a fáradt szememen, valaki rosszat tett velem Istenem. Nem történt semmi, csupán egy felhő vonult át az egeken, Egy könnyel ragyog több a fáradt szememen, Istenem, pedig azt hittem ismerem! Vártalak, tegnap még fontos volt, ma tárgytalan, Józanul vigasztalom önmagam, sírni már céltalan. Vége lett, de azért reggel éppúgy ébredek, Nem vették tőlem el a kék eget és nem dőlt össze a világ, megyek tovább. Nem történt semmi, csupán egy felhő vonult át az egeken, Egy könnyel ragyog több a fáradt szememen, valaki rosszat tett velem Istenem. Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa idegen, Egy könnyel ragyog több a fáradt szememen, Istenem, pedig azt hittem ismerem!
amiket írtál, azt bizoyítja,nem ismertelek, nem ismerlek....
először válaszolni akartam rá.....
meg akartam kérdezni, mit jelentenek a szavaid....
miért bántasz....
aztán úgy határoztam nem vagyok rá kíváncsi....
nem akarom, hogy megmagyarázd....
nem akarom, hogy magyarázkodj...
nem akarom.....
sajnálom....
tárgytalan.....
minden tárgytalan....
Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa idegen.... Istenem, pedig azt hittem ismerem!
Inkább elmegyek mások életét olvasni, amíg nincs sajátom ..........
Tárgytalan, tegnap még fontos volt, ma tárgytalan, Józanul vigasztalom önmagam, sírni már céltalan. Vége lett, de azért reggel éppúgy ébredek, Nem vették tőlem el a kék eget és nem dőlt össze a világ, megyek tovább. Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa idegen, Egy könnyel ragyog több a fáradt szememen, valaki rosszat tett velem Istenem. Nem történt semmi, csupán egy felhő vonult át az egeken, Egy könnyel ragyog több a fáradt szememen, Istenem, pedig azt hittem ismerem! Vártalak, tegnap még fontos volt, ma tárgytalan, Józanul vigasztalom önmagam, sírni már céltalan. Vége lett, de azért reggel éppúgy ébredek, Nem vették tőlem el a kék eget és nem dőlt össze a világ, megyek tovább. Nem történt semmi, csupán egy felhő vonult át az egeken, Egy könnyel ragyog több a fáradt szememen, valaki rosszat tett velem Istenem. Nem történt semmi, csupán egy jó barát lett furcsa idegen, Egy könnyel ragyog több a fáradt szememen, Istenem, pedig azt hittem ismerem!
"a nők addig nem lesznek egyenlők a férfiakkal, amíg nem tudnak az utcán végigsétálni kövéren és kopaszon, azt gondolva, hogy csodálatosak, és mindenki kívánja őket.."
Te olyan furcsa kártyás vagy... valaki, aki kártya helyett szenvedélyekkel és emberekkel játszik. Én voltam az egyik dáma a játszmában. Aztán felálltál, és odább mentél... miért? Mert meguntad. Csak elmentél, mert meguntad.
Márai Sándor
Valószínűleg nem véletlen, hogy a nagy mesemondók mind férfiak voltak.
Algás palástban, országalmával
A tengerből kijött egy király
Sörrel kezében, a többiek közé
A bolt elé, a napra áll.
Ott állnak a férfiak, rozsdásvas-szagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni
Sohasem fogják megunni
Állnak férfiak, nézik a csajokat.
Gumicsizmában, Krisztus-szandálban
„Nájki” cipőben és mezítláb
Álldogálnak és pofáznak
Söröznek és cigarettát…
…Kínálnak körbe, hóba vagy zöldbe
Állnak a férfiak
Esőbe, sárba, strandon vagy bálba
Állnak a férfiak.
Temetőben vagy közkórházban
Templomkertben, pártszékházban
Állnak a férfiak, nézik a csajokat.
Áruházban, kiskocsmában állnak férfiak
Kisegítő iskolában állnak a férfiak
A diszkó előtt, a diszkó után
Mindig ott ácsorognak
„Ezt jól megdugnám!”- mondják egymásnak a férfiak,
akik ott állnak.
Algás palástban, zöld szakállal
A habokból a boltig kijött
Ez a klasszikus kép, innen indul minden
Amíg a délelőtt úgy elsuhan
Csak állnak a férfiak.
Ott állnak FÉRFIAK, sör- meg borszagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni, sohasem fogják megunni
„Azt nézd, milyen!” – mondják, és
oldalba basszák akkor egymást.
Egy könyv, egy film.....egyszer el kéne olvasnod, egyszer meg kéne nézned......de tudom, hiába mondom Neked....pedig kellene....mennyivel gazdagabb lenne a lelked.....Rád férne....
....Tudod vannak olyan szálak, amik sosem szakadnak el..ezeket én úgy hívom: aranyfonal. Kevés embernek adatik meg, hogy ismerje ezt a fonalat. Én is azt hittem, hogy minket ilyen szál köt össze, tévedtem. Radíroznám ki az emléked..de nem sikerül..felejteném az illatod, szemed kékjét, bársonyos bőrödet..de nem megy... Emléked beleivódott az agyamba, lelkembe, szívembe..Olyan vagyok mint a szárnyaszegett madár...
"Ezen nem múlhatott. Te nem akartad igazán ezt a szerelmet. Ne védekezz! Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj, vagy szándék, vagy törvény, isteni vagy világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran. Ez volt a baj. S ez a te bűnöd ... [...] De te elkövetted a legrosszabbat, megsértődtél, megfutamodtál."
**************************
,,Neked közöd van hozzám, most is, mikor idő és távolság már mindent megsemmisített, amit valamikor építettünk egymás között. Te felelős vagy mindazért, ami velem történt az életben, ahogy én is felelős vagyok miattad, éretted, a magam módján. [...] Ami megmarad, az a valóság. Megmaradt, hogy közöd van hozzám, hiába menekültél el, hiába voltam és vagyok olyan, amilyen. Közöd van hozzám akkor is, ha tudod, hogy nem változtam ... [...] Emberek között, kiket egymáshoz kötözött a végzet, nincs büszkeség."
"a nők addig nem lesznek egyenlők a férfiakkal, amíg nem tudnak az utcán végigsétálni kövéren és kopaszon, azt gondolva, hogy csodálatosak, és mindenki kívánja őket.."
Te olyan furcsa kártyás vagy... valaki, aki kártya helyett szenvedélyekkel és emberekkel játszik. Én voltam az egyik dáma a játszmában. Aztán felálltál, és odább mentél... miért? Mert meguntad. Csak elmentél, mert meguntad.
Márai Sándor
Valószínűleg nem véletlen, hogy a nagy mesemondók mind férfiak voltak.
Algás palástban, országalmával
A tengerből kijött egy király
Sörrel kezében, a többiek közé
A bolt elé, a napra áll.
Ott állnak a férfiak, rozsdásvas-szagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni
Sohasem fogják megunni
Állnak férfiak, nézik a csajokat.
Gumicsizmában, Krisztus-szandálban
„Nájki” cipőben és mezítláb
Álldogálnak és pofáznak
Söröznek és cigarettát…
…Kínálnak körbe, hóba vagy zöldbe
Állnak a férfiak
Esőbe, sárba, strandon vagy bálba
Állnak a férfiak.
Temetőben vagy közkórházban
Templomkertben, pártszékházban
Állnak a férfiak, nézik a csajokat.
Áruházban, kiskocsmában állnak férfiak
Kisegítő iskolában állnak a férfiak
A diszkó előtt, a diszkó után
Mindig ott ácsorognak
„Ezt jól megdugnám!”- mondják egymásnak a férfiak,
akik ott állnak.
Algás palástban, zöld szakállal
A habokból a boltig kijött
Ez a klasszikus kép, innen indul minden
Amíg a délelőtt úgy elsuhan
Csak állnak a férfiak.
Ott állnak FÉRFIAK, sör- meg borszagúak
Állnak a férfiak, állnak a férfiak
Nézik, kit lehet megdugni, sohasem fogják megunni
„Azt nézd, milyen!” – mondják, és
oldalba basszák akkor egymást.
Egy könyv, egy film.....egyszer el kéne olvasnod, egyszer meg kéne nézned......de tudom, hiába mondom Neked....pedig kellene....mennyivel gazdagabb lenne a lelked.....Rád férne....
....Tudod vannak olyan szálak, amik sosem szakadnak el..ezeket én úgy hívom: aranyfonal. Kevés embernek adatik meg, hogy ismerje ezt a fonalat. Én is azt hittem, hogy minket ilyen szál köt össze, tévedtem. Radíroznám ki az emléked..de nem sikerül..felejteném az illatod, szemed kékjét, bársonyos bőrödet..de nem megy... Emléked beleivódott az agyamba, lelkembe, szívembe..Olyan vagyok mint a szárnyaszegett madár...
"Ezen nem múlhatott. Te nem akartad igazán ezt a szerelmet. Ne védekezz! Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj, vagy szándék, vagy törvény, isteni vagy világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran. Ez volt a baj. S ez a te bűnöd ... [...] De te elkövetted a legrosszabbat, megsértődtél, megfutamodtál."
**************************
,,Neked közöd van hozzám, most is, mikor idő és távolság már mindent megsemmisített, amit valamikor építettünk egymás között. Te felelős vagy mindazért, ami velem történt az életben, ahogy én is felelős vagyok miattad, éretted, a magam módján. [...] Ami megmarad, az a valóság. Megmaradt, hogy közöd van hozzám, hiába menekültél el, hiába voltam és vagyok olyan, amilyen. Közöd van hozzám akkor is, ha tudod, hogy nem változtam ... [...] Emberek között, kiket egymáshoz kötözött a végzet, nincs büszkeség."
Nem azért bocsátunk meg, mert aki bántott ezt érdemli, hanem azért, mert nem akarunk fájdalamat okozni magunknak, valahányszor eszünkbe jut, mit műveltek velünk.
Charlie : Győztél, most sírj!
A csúcs. Látod majd, ha fenn leszel, a csúcs, az mindig magányos hely. Küzdöttél végig, évekig, hogy ott állj majd egyedül. Hős vagy. És fáradt. De megcsináltad végül.
Győztél. Most sírj. Nem baj, hogy látnak. Repültél. Ragyogtál, de holnap már azt mondják, tegnap sírtál, most győzz. Újból és újból. Ez is szép. Ez is így van jól.
Míg veled álmokat élhet át, aki néz, mindig várja az új csodát. Nem tudja, hány nap, mennyi áldozat, hogy még magasabbra érj. És hányszor belehaltál, hogy te vagy a legjobb a végén.
Győztél, most sírj. Holnap már más fog. Repültél, ragyogtál, de itt van már, aki mást mond, máshogy. Sírtál, most győzz. Próbáld meg újból. Örökké. És ez így van jól.
Győztél, most sírj. Engedd, hogy jöjjön. Repülj még, ragyogj még, Úgysincs jobb se égen, se földön. Sírtál, most győzz. Még egyszer. Újból. A dal a tiéd, de rólunk szól.
Nem azért bocsátunk meg, mert aki bántott ezt érdemli, hanem azért, mert nem akarunk fájdalamat okozni magunknak, valahányszor eszünkbe jut, mit műveltek velünk.
Charlie : Győztél, most sírj!
A csúcs. Látod majd, ha fenn leszel, a csúcs, az mindig magányos hely. Küzdöttél végig, évekig, hogy ott állj majd egyedül. Hős vagy. És fáradt. De megcsináltad végül.
Győztél. Most sírj. Nem baj, hogy látnak. Repültél. Ragyogtál, de holnap már azt mondják, tegnap sírtál, most győzz. Újból és újból. Ez is szép. Ez is így van jól.
Míg veled álmokat élhet át, aki néz, mindig várja az új csodát. Nem tudja, hány nap, mennyi áldozat, hogy még magasabbra érj. És hányszor belehaltál, hogy te vagy a legjobb a végén.
Győztél, most sírj. Holnap már más fog. Repültél, ragyogtál, de itt van már, aki mást mond, máshogy. Sírtál, most győzz. Próbáld meg újból. Örökké. És ez így van jól.
Győztél, most sírj. Engedd, hogy jöjjön. Repülj még, ragyogj még, Úgysincs jobb se égen, se földön. Sírtál, most győzz. Még egyszer. Újból. A dal a tiéd, de rólunk szól.
Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén.
Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén.
Arcom poros a szélben, nem ragyog már... S az éjben csillagtalan, sötét, sivár gondolataim koppanására lépek. Nem jönnek velem barátok, törött emlékek cserepein járok. Kölcsön-szárnyaiddal szállok, s ha utolér egy emlék, szilajan harcba szállok, majd csatát vesztve beleveszek még kicsit a görbe tükörbe min állok... Arcodon a folyó fényeivel talán látod, amint lassan merülök alá, sorsomhoz láncolva mint gályarab, s a gondolat alant koppanó kődarab...
Arcom poros a szélben, nem ragyog már... S az éjben csillagtalan, sötét, sivár gondolataim koppanására lépek. Nem jönnek velem barátok, törött emlékek cserepein járok. Kölcsön-szárnyaiddal szállok, s ha utolér egy emlék, szilajan harcba szállok, majd csatát vesztve beleveszek még kicsit a görbe tükörbe min állok... Arcodon a folyó fényeivel talán látod, amint lassan merülök alá, sorsomhoz láncolva mint gályarab, s a gondolat alant koppanó kődarab...
"Ki mondja meg, vajon meddig lehet, hogy minden nap, mindenhol erős legyek? A csönd volna jó. Kicsit könnyebb napok. Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok."
Ágnes Vanilla : Titkaid Minden Nap
És megint, mert néha muszáj Nézni, hogy halni kész a nyár Tükröm tűzben, egy fejes az űrben
Tudom, kié lelkem, hozzád írtam Minden versem, minden dalom Te légy a sírom..
A zöld folyó, hullámain ha fényjelet Küldenek, bocsájsd meg minden vétkemet És válaszolj, mielőtt mennem kell Velem az életed Tudnom kell, hogy nem rontottad el
Már sosem bánthatnak Maradj mindig így Ilyen halhatatlannak Ahogy megszoktad már Újra minden nap Táruljon szemed elé Egy giccses képeslap
Te légy a sírom
A zöld folyó, hullámain ha fényjelet Küldenek, bocsájsd meg minden vétkemet És válaszolj, mielőtt mennem kell Velem az életed Tudnom kell, hogy nem rontottad el
Már sosem bánthatnak Maradj mindig így Ilyen halhatatlannak Ahogy megszoktad már Újra minden nap (újra meg újra..) Táruljon szemed elé Egy giccses képeslap Maradj mindig így..
utadba jön - nem is kerested. útjára megy - hiába nem ereszted. mindegy - csak tűrd szótlan panasszal! mindegy - üvölts, ha az vigasztal! mindegy - harapd némán a nyelved! mindegy - párnád ököllel verjed, vagy görcsösen szorítsd a szádra! hiszel? - most istent káromolhatsz! hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz! legyintenél - az is hiába, s hiába vágyol a halálra. hát élj, s tanuld meg elfogadni, hogy nem tud ennél többet adni.
(Paruj Szevak: A szerelem)
Nagy Attila: Egy pillantás
Egy szívdobbanásnyi pillanat volt; Tekintetedben elmerültem. Hogy hányféleképp érintett meg nem tudod azt hiszem. Elragadtál, és megrémítettél: Mélyen bennem utaztál; lelkem kertjében, elmém tengerén, hová én sem tudom az utat már. Visszavárlak. Most örökre vésd belém, hogy létezel! Zuhanj bennem mélyre, s talán lelkem átölel, vagy talán megrettenek megint, ahogy gyenge viaszként elfolyok lángoló pillantásodban... Ijesztő: Valahol még mindig ember vagyok.
"Ki mondja meg, vajon meddig lehet, hogy minden nap, mindenhol erős legyek? A csönd volna jó. Kicsit könnyebb napok. Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok."
Ágnes Vanilla : Titkaid Minden Nap
És megint, mert néha muszáj Nézni, hogy halni kész a nyár Tükröm tűzben, egy fejes az űrben
Tudom, kié lelkem, hozzád írtam Minden versem, minden dalom Te légy a sírom..
A zöld folyó, hullámain ha fényjelet Küldenek, bocsájsd meg minden vétkemet És válaszolj, mielőtt mennem kell Velem az életed Tudnom kell, hogy nem rontottad el
Már sosem bánthatnak Maradj mindig így Ilyen halhatatlannak Ahogy megszoktad már Újra minden nap Táruljon szemed elé Egy giccses képeslap
Te légy a sírom
A zöld folyó, hullámain ha fényjelet Küldenek, bocsájsd meg minden vétkemet És válaszolj, mielőtt mennem kell Velem az életed Tudnom kell, hogy nem rontottad el
Már sosem bánthatnak Maradj mindig így Ilyen halhatatlannak Ahogy megszoktad már Újra minden nap (újra meg újra..) Táruljon szemed elé Egy giccses képeslap Maradj mindig így..
utadba jön - nem is kerested. útjára megy - hiába nem ereszted. mindegy - csak tűrd szótlan panasszal! mindegy - üvölts, ha az vigasztal! mindegy - harapd némán a nyelved! mindegy - párnád ököllel verjed, vagy görcsösen szorítsd a szádra! hiszel? - most istent káromolhatsz! hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz! legyintenél - az is hiába, s hiába vágyol a halálra. hát élj, s tanuld meg elfogadni, hogy nem tud ennél többet adni.
(Paruj Szevak: A szerelem)
Nagy Attila: Egy pillantás
Egy szívdobbanásnyi pillanat volt; Tekintetedben elmerültem. Hogy hányféleképp érintett meg nem tudod azt hiszem. Elragadtál, és megrémítettél: Mélyen bennem utaztál; lelkem kertjében, elmém tengerén, hová én sem tudom az utat már. Visszavárlak. Most örökre vésd belém, hogy létezel! Zuhanj bennem mélyre, s talán lelkem átölel, vagy talán megrettenek megint, ahogy gyenge viaszként elfolyok lángoló pillantásodban... Ijesztő: Valahol még mindig ember vagyok.
jól jönne egy kis szoritás, csak már kérni sem merem......
Ismerős Arcok : Mennyit ér? - dalszöveg
Mikor nem látsz már színeket Fáradtan induló reggelen Hidd el, hogy én is érzem S nekem te nem vagy idegen
Mikor nem látod már a célt S tán a hited sem töretlen Húzódj csak félre, és úgy gondold végig Mitől jó élni és mitől nem
Refr.:
Mennyit ér, aki nem tud, csak tudni vél? Mennyit ér, aki korlátok nélkül él? Mennyit ér, aki úgy fordul, mint a szél? Mennyit ér, aki kér csak, de adni fél?
Mikor győztesként veszítesz S a "miért" könnyeit látom a szemedben A válasz itt van, csak nem vetted észre Vénülő fákban s porladó kövekben
Magad választod a nehezebb sorsot És megbecsülöd az őszinte szót Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni És felismered a rosszat s a jót.
“Már nem vágyom semmi másra, csak egy kertre, ahol szeptemberi délelőtt fedetlen fővel lehet üldögélni egy diófa alatt. Az ember a végén csak közhelyekre vágyik. A kert közhely; menjünk haza, üljünk le a diófa alatt.” (Márai: A kert)
