Várnai Zseni

Ne írigyelj

Ne írígyelj pupos ember,
amiért egyenes vagyok,
A lelkemen olyan nagy púp van,
Hogy majd bele szakadok.

Te nem látod,de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
Bele van ám gyömöszőlve
egy mázsányi szenvedés.

Te vak ember ne haragudj,
én se látok messzire,
Bukdácsolok,botorkálok,
s nem haladok semmire.

Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd el nekem,
Én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.

Szeressetek engem bénák,
nyomorúltak szegények,
Ügye fogyott vagyok én is
össze vissza beszélek.

Képzelődöm,álmodozom,
mint az őrűlt,s azt hiszem
üvegből van, s össze törik,
Össze törik a szívem.

(1934)






.
.
.
"Emberi törvény, kibírni mindent és menni mindíg tovább,
akkor is, ha már nincsenek benned remények és csodák."


Ernest Hemingway

.
.
.
.
"Ha egy embert megmentesz, vagy átsegítesz a bajon, egy világot mentettél meg. Választhatsz jól, és választhatsz rosszul.
Amiben most élünk, egy átmeneti állapot. Mindenki mindenki ellen...
És nagyon sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy úgy érzik nincs belőle kiút. Pedig van... Egyénileg kell megtenned, amiért születtél, be kell töltened a jobbik szerepedet. Próbáljátok magatokat megismerve, másokat segítve, mások felé a jót sugározni.
Jót tenni és tudni, hogy ami most látszólag rossz,
utólag kiderülhet, hogy jó..."

(Szepes Mária)

.
.
.
.
Harcos Katalin:


.
.
.
.

"Akkor szeress, amikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van rá a legnagyobb szükségem."

.
.
Vázsonyi Judit:

S szeretni engem

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
aki több, mint a világ,
kinek karjában szép az örök álom,
mert lelkében terem a vágy

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
kiben a gyermek élénken él
ezeregy csodával vesz körül
minden mozdulata bennem mesél.

S szeretni engem, oly férfi akarjon,
ki a pokolból is visszatér,
feltámad porából, ha kell,
ha lelkem fáj és vígaszt kér.
.
.
.
.
.

Simon István

DIÓHÉJBAN

Az élet felén túl vagyok már
emberi számítás szerint
de se jobb, se rosszabb másoknál
nem vagyok, s ha hitted, ne hidd.

Talán csak zártabb, bonyolultabb,
mint maga is e nemzedék;
sebét hordja egy háborúnak
és mindent még, amit megélt.

S ha gyógyul a seb, már keményebb
a hegedés, mi rajta van.
S mit hogyan formál a természet
az sose lehet céltalan.

Nézd csak, az egyik fa gyümölcse
alig is ád tennivalót,
de kéz kell ahhoz, hogy feltörje
a páncélba bújt diót.

Megéri, hogy titkomért felnyiss,
ott a négy sértetlen rekesz,
vagy hajíts el, ha velem nem bírsz,
kínlódva inkább ne szeress.
.
.
.
.
.




Dés László: A zene






Ha egyszer leejtem és millió apró darabra törik, ami nagyon kedves nekem, segítesz majd megragasztani?

Ha egyszer visszanézel a parton és rádöbbensz, hogy már régóta csak a te lábad hagy nyomot a homokban, akkor visszaszaladsz-e kétségbeesve, hogy megtalálj?
.
.
.
.
.
A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé
kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság
öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás,
amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy
egy embertársad hisz és bízik benned.

Minden szem másképp sír...

Minden szem másképp sír,
minden kéz máshogy ír,
minden levél lehullik,
egyszer minden elmúlik.
Minden szív máshogy fáj,
máshogy szól minden száj,
minden élet mást remél,
minden lélek mástól fél.
Minden hegy másképp áll,
minden madár másképp száll,
minden perc eltűnik,
egyszer, minden megszűnik.