"Kérlek, tapogasd tovább a falat! Még akkor is, ha talán soha nem találsz igazi átjárót!
Inkább kutass egész életedben, semminthogy átlépd a sehova kapuját!"

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden arc,
minden hang,
és a szív nem ver többé itt bent,
hát menj,
és ne keresd a végtelent,
mert nincs...
nincs örökké,
ne lázadj hát,
ez így van jól.

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden nyár,
minden hangos csodád,
minden láz, amit vágy gyújtott...
Nappalodról, éjszakádról
mit sem sejt az utazó,
ki majd utánad érkezik,
körülnéz, és nem lát semmit mindebből már...
A jó, a rossz...
elmúlik mind.

Elmúlik majd,
eltűnik végül a sok rohanás,
minden szánalmas, szédült kapkodás valaki más után...
eltűnik, mint a féltő pillantás:
siess haza, és meg ne fázz...

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden bűn,
hazugság, öncsalás...
Akik néhány garasért lelküket árulták,
ugyanúgy mennek el,
mint akik azt hitték,
ha őszintén és tisztán élnek,
rájuk majd vár valahol egy jobb világ...
Kincseink, koldusruhánk
itthagyjuk mind...

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden szín,
fáradt szürkévé lesz, megkopik, megfakul,
ahogy a véletlen ágy,
a sok véletlen társ...
Kihalt az út, szitál a hó,
és elborít.

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden szó,
marad a ránk omló csend.
Minden dal, minden perc,
mely a szárnyára vett,
elszáll könnyű füstként...
Régvolt szerelmek vézna árnya ködbe vész,
hangjuk szólít: ne késs!
Lépsz a távol felé...

Vágy és gyönyör elmúlik mind
- így van ez jól.

/Dalida - Avec le temps/

.......erős leszel a végén?.....

Puszta Sándor : Donum

kaptál egy arcot
apád anyád arca

kaptál egy nevet
hordozd becsülettel

kaptál egy kezet
ne ereszd el, ne ereszd el

kaptál egy szívet
igazíts rajta ha tudsz

kaptál egy világot
javíts rajta ha tudsz

kaptál egy életet
viseld el ha tudod

kaptál egy napot
még mindent jóvátehetsz.

*****************


"S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésbõl... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz... "