...........gyere kedves, ülj ide mellém, beszélgessünk,végre......


a fenébe is




nem értem én ezt az egészet.....

az a baj,hogy megbántottál
azzal a legjobban, hogy inkább hazudtál, minthogy elmondd őszintén
az a baj, most sem tudom, mi történt...
az a baj, nem mondod el, mit szeretnél....
én még hiszem, eljutsz addig,hogy elmondd..
nagyon várom...
azt mondod, ne menjek a francba, de úgy viselkedsz velem.....

és a még nagyobb baj, hogy szeretlek,







Kikapcsolható...

Emlékem vagy.....

Dés - Bereményi: Férfi és Nő - Emlékem vagy

Ha most majd hazamész,
Vagy bárhová is mész,
De tudd meg elkísér egy gondolat,
Mi bántja azt ki itt maradt…

Hogy vajon mi történt,
Hogy veled mi történt,
Míg engem forgatott a szédület,
Az vajon hogy történt veled…

És ha éppen hazamész,
Vagy bármerre mész,
Tudd meg elviszel most engem is…
S hogy elfelejtesz majd, ha elmúlt egy nap,
De majd velem maradsz akkor is…
S én az asztalra teszem, a lábam s nekem itt vagy
s hátradőlök székemen,
Az emlékem vagy…

Majd az leszek neked,
Mit magaddal viszel
Az érzés amit majd, most elviszel
és holnap talán elhiszel…

Mert én úgy akarnám,
Hogy Emlékezz majd rám,
Már érzem tőled függ az életem,
Majd hátradőlök székemen…

És míg magam maradok, csak rád gondolok,
Nekem az lesz majd a módszerem,
hogy rólad álmodok,
És így bejutok, majd a gondolataid közé...
Mert majd érezni fogod, hogy rád gondolok,
És majd megtalál a gondolat,
Az emlékem vagy…

Ha most majd hazamész és nagy utcákon mész,
Nem kell, hogy hátra nézz mégis érezni fogod...

Nem kell, hogy visszanézz csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat...

Azt én küldtem neked és ott marad veled és
Bármerre is járnál majd magaddal viszed…

Ha most majd hazamész és nagyutcákon mész,
Nem kell, hogy hátra nézz, mégis érezni fogod…
Az emlékem vagy…

Nem kell, hogy visszanézz,
Csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat,
Az emlékem vagy…

Azt én küldtem neked és ott marad veled és
Bármerre is járnál majd magaddal viszed…
Az emlékem vagy…

Garai Gábor - Bizalom

S ha százszor is becsapnak, és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítnek,
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet.

De csöndes szóval, eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;

ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!

Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mamut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.