"Ha egyszer becsapsz, az a Te szégyened,
ha kétszer, az az enyém....."






2009. február 24., kedd


gratulálok,
sikerült összeborítani bennem a világot........
ha ezt hívod Te következetességnek, akkor szánlak Téged, mert ez csak takaró, akkor ne csodálkozz, hogy mindenki szembe megy Veled, lehet mégsem jó sávban vagy......
egyszer majd rádöbbensz erre, de akkor már nagyon egyedül leszel.....
és vigyázz, mert az unokád is megnő, ki ért meg akkor majd.....
ha ezt szeretnéd, jó úton haladsz...
és a többször odavetett mondatod:
"azt majd én mondom meg, mikor...."
ha ez Neked örömet okoz,sajnállak.....



Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. (mekkora hazugság!!)
A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok.
Kiírlak. Magamból.

Csak rám ne nézz



"Ha már csak négy fal a nagyvilág,
kívánom, hogy a békét megtaláld!"


****
....egyszer szánj rá időt és olvasd el....
igaz nincs benne egy jogszabály sem.....
igaz, apáról és fiáról szól....
kívánom, egyszer juss el a Fiadhoz.....
amíg nem jutsz el Hozzá,addig nem ért az életed semmit....
ne halj meg úgy, hogy ilyen példát hagyj a Fiadra....
milyen életet él majd,ha ilyen mintát hagy rá az Apja....
meggyőződésem, hogy Miattad is ilyen a kapcsolatotok....
Neked kell kijavítani!
Ha Te a 30 év plusz bölcsességeddel nem tudod az utat, akkor Ő hogy tudhatná.....
utálhatsz ezért, de Te is tudod, hogy igazam van....


Mennydörgés nyolc órakor


Apa és fia együtt gazdálkodtak egy kis földdarabon. Évente néhány alkalommal megrakták az ökrösszekeret zöldségekkel, majd a legközelebbi városba indultak.
Nem sok közös vonás volt bennük. A fiú anyagias típus volt, míg az apja hitt abban, hogy időt kell hagyni az élet örömeire is.
Egyik reggel megrakták a szekeret, befogatolták az ökröt, és felkerekedtek. A fiú kiszámolta, hogy ha egész nap és egész éjjel szünet nélkül úton lennének, akkor másnap reggelre a városba érhetnének. Ezért aztán folyton nógatta az ökröt egy bottal.
Az apja azt mondta: "Lazíts, fiam, akkor tovább élsz."
"De ha mások előtt érünk a piacra, akkor több esélyünk van rá, hogy jó árat kapjunk a terményekért" - erősködött a fiú.
Négyórai utazás után egy kis házhoz értek. "Itt lakik a nagybátyád - mondta az apa. - Térjünk be hozzá egy köszönés erejéig."
"Máris elvesztettünk egy órát" - panaszkodott a fia, aki csak a haszonra tudott gondolni.
"Akkor egy pár perc már tényleg nem számít. Olyan közel lakunk egymáshoz a fivéremmel, és mégis olyan ritkán találkozunk."
Így aztán a fiatalember tűkön ült, miközben a két idősebb egy órát eldiskurált.
Amikor újra útra keltek, egy útelágazásnál az idős férfi jobbra irányította az ökröt.
"A bal oldali út rövidebb" - mondta a fia.
"Tudom, ez meg szebb" - hangzott a válasz.
A fiatalember türelmetlen lett: "Te nem törődsz az idő múlásával?!"
"Dehogynem, nagyon is! Éppen ezért szeretek megragadni minden alkalmat, hogy szép dolgokat lássak."
Az út egy vadvirágokkal teli erdőn vezetett keresztül. De a fiatalember
a hanyatló nappal volt elfoglalva. Másra sem tudott gondolni, csak az elvesztegetett időre. Észre sem vette a virágokat, vagy a napnyugta szépségét.
Az alkonyat egy olyan helyen érte őket, ami leginkább egy nagy kerthez hasonlított. Az idős ember azt mondta: "Aludjunk itt!"
A fia most már tényleg mérges lett. "Ez az utolsó alkalom, hogy veled utazom! Téged jobban érdekelnek a virágok, mint a pénzkereset."
Az apja csak mosolygott: "Már régóta nem mondtál nekem ilyen szépet." Hamarosan el is aludtak.
Kevéssel napkelte előtt a fiatalember felrázta az apját. Befogatolták az ökröt, és folytatták útjukat. De néhány kilométerrel odébb egy földművessel találkoztak, aki a szekerét próbálta kihúzni az árokból.
"Segítsünk neki" - mondta az apa.
"Hogy még több időt veszítsünk el?!" - tört ki a fiú.
"Nyugalom - mondta az idős ember. - Te is találhatod egyszer még az árokban magad."
Már majdnem nyolc óra volt, mire sikerült visszahúzniuk az idegen szekerét az útra. Ekkor hirtelen egy hatalmas villámlás hasított végig az égen, azután mennydörgés következett. Az ég elsötétedett a hegyek fölött. "Úgy látszik, nagy eső lehet a városban."
A fiú csak mérgelődött: "Ha tartottuk volna az időt, mostanra mindent eladhattunk volna."
"Lazíts - mondta az idős férfi -, úgy tovább élsz."
Késő délután volt, mire elérték a város fölé magasodó hegy tetejét. Hosszú ideig álltak ott, és lefelé néztek. Egyikük sem szólalt meg. Végül a fiatalember törte meg a csendet:
"Most már értem… apa… hogy miről beszélsz."
Megfordították a szekerüket, és maguk mögött hagyták azt, amit aznap reggel nyolcig Hirosima városának neveztek.











Ha szeretet nélkül mész végig az úton...

Tudom, hogy közhely, de a szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes. Olyat találj, akit őrülten szeretsz és aki ezt viszonozza. Hogy találhatsz rá? Hagyd az eszedet, hallgass a szívedre. Mert most nem dörömböl. Az az igazság, kicsim, hogy enélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod. Különben nem is éltél.

/Ha eljön Joe Black című film/

***********************************


"Még mindig örülsz és lelkendezel,

mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap,

meleg áram járja át idegeidet,

mosolyok szállnak feléd,

emberi szavak vigasztalnak?

Még mindig nem tudod,

hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat,

mert az élet pontos mozdulatokkal vissza

is veszi mindazt, amit ad, összetöri,

amit felépít, eltapossa,

amit odalök ajándéknak?"

(Márai Sándor)






Várady Szabolcs - Esély


SuttogásHa mint kisértet jönnél
a végképp befejezettből,
talán tudnánk is
egymással beszélni.

Egy darabig azt hittük,
kezdhetünk valamihez közösen.
Valami többre gondoltunk,
mint aztán egyre kevésbé.

Veled most nemigen tudom, mi van.
Az omlatag társalgás maltere
lett egy időben homályos tébolyod,
önpusztításod mutatványai
összeterelték a szétszéledő
magánfigyelmeket alkalmilag -
abbamaradt ez is.

Fülemben az éjszaka csendje, mint
a sivatag homokját tépkedő szél,
állandó és közömbös.
Itt vagyunk, ne is firtassuk, hol.
Te is, én is.
Hát beszéljünk egymással.





















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése