Kikapcsolható...

Titkos szeretők: Mond Gondolsz e Rám...

hallgasd meg...

......azért az megfogalmazódott bennem, nézve a közel 25 éves képedet, hogy mennyivel vagányabb pasi voltál akkor......ne sértődj meg! csak tudod akkor nem nyavalyogtál ennyit! tetted a dolgod és ha kellett, tovább léptél......javaslom ezt most is.....lépj tovább!

eszembe jut egy mondás:

Azok az emberek, akik teljesen végiggondolnak mindent, mielőtt egyet is lépnének , egész életüket fél lábon töltik....

.

.

.

.

Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait - aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő...

.

.

"Milyen közel állnak egymáshoz: adni - kapni, ajándékozni - elvenni, tisztelni - megalázni, odafigyelni - elvárni, elengedni - kényszeríteni, megbocsátani - haragudni, megbízni - gyanakodni, együttérezni - közönybe burkolózni, hinni - kételkedni…

A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved."

(Tatiosz)

.
.
.
.

„Vannak emberek, akik markukban akarják lelked fogni mindig, bár biztosak benne, hogy túl vannak rajtad. Mert tudják, hogy igazán te szeretted őket, úgy, ahogy senki más. Soha, ezután sem.
Ezért néha, tudatuk alatt, „markolnak” rajtad, ha érzik hogy elillansz ujjaik közül. Nem is téged akarnak, hanem pusztán az érzésed, kizárólagosságod , vagy az érzést, kizárólagosságot,maguk iránt. Mert lelkük talán maguk előtt is elzárt szegletében tudják, ez ritka és kivételes, egyszer már „megkapták”, muszáj újra megszerezni, mégha már nem is tőled.
Ezért másnak esendőnek látszanak, egyik énjük sérülékeny, vággyal , odaadással teli, de a másik, a „vadászó”, veled is könyörtelen.
A múlt nem érdekli őket, látszólag, mert azt gondolják, ha „titkait” megtudod, nem az marad ő neked, aki volt.
Ők a veszélyesek. Mert markolni akarnak. Bárkit”

(V. A. Laky)

Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan

A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kinlódik elő,
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.

:)