Tudod mit! Nem jól van ez így! Elég volt! Elhatároztam, hogy nekilátok boldognak lenni és nekilátok Téged is boldoggá tenni! Mert hidd el, rajtunk áll! És nem hiszem el, hogy azért kapaszkodtunk egymásba, hogy szenvedjünk! Egy fenét! Pontosan azért, hogy örüljünk! Mindennek a vége valaminek a kezdete! Alig kezdtük el szeretni egymást és féljünk ,rettegjünk?! Egy frászt! Tessék örülni Nekem , ahogy én is örülök Neked! Mindjárt vége ennek a cudar világnak, és csak siránkozzunk! Hát nem! Örüljünk, szeressünk, öleljünk, nevessünk és lássuk meg a szépet és jót egymásban! Ugye Te is akarod ezt?! Ugye Te is akarsz örülni, boldog lenni? Ugye Neked sincs jól, ahogy van? Ugye segítesz -Nekem ebben? Elgondolkodtam rajta, hogy nincs is igazi barátom, senki.....Több, mint 20 éve csak a családomnak, gyerekeimnek élek, és jól is van ez így! De ami nagyon hiányzik, az egy ember, aki igaz barátom tud lenni. Akire rábízhatom minden gondolatom, ha helyes az, de akkor is , ha nem helyes.És aki szintén rám meri bízni (még a helytelen) gondolatait is..... Mondd, akarsz-e barátom, lelki társam lenni?
Tudod mit! Nem jól van ez így! Elég volt! Elhatároztam, hogy nekilátok boldognak lenni és nekilátok Téged is boldoggá tenni! Mert hidd el, rajtunk áll! És nem hiszem el, hogy azért kapaszkodtunk egymásba, hogy szenvedjünk! Egy fenét! Pontosan azért, hogy örüljünk! Mindennek a vége valaminek a kezdete! Alig kezdtük el szeretni egymást és féljünk ,rettegjünk?! Egy frászt! Tessék örülni Nekem , ahogy én is örülök Neked! Mindjárt vége ennek a cudar világnak, és csak siránkozzunk! Hát nem! Örüljünk, szeressünk, öleljünk, nevessünk és lássuk meg a szépet és jót egymásban! Ugye Te is akarod ezt?! Ugye Te is akarsz örülni, boldog lenni? Ugye Neked sincs jól, ahogy van? Ugye segítesz -Nekem ebben? Elgondolkodtam rajta, hogy nincs is igazi barátom, senki.....Több, mint 20 éve csak a családomnak, gyerekeimnek élek, és jól is van ez így! De ami nagyon hiányzik, az egy ember, aki igaz barátom tud lenni. Akire rábízhatom minden gondolatom, ha helyes az, de akkor is , ha nem helyes.És aki szintén rám meri bízni (még a helytelen) gondolatait is..... Mondd, akarsz-e barátom, lelki társam lenni?
„- Most tudom csak, milyen kegyetlen voltál… kegyetlen és hamis! Miért nem kellettem neked, ... ? Miért cselekedtél szíved ellenére, ... ? Egy szóval sem tudlak vigasztalni. Megérdemelted sorsodat. Önmagad gyilkosa lettél. ... Szerettél… mi jogon áldoztál fel, felelj, mi jogon! ... Amit sem a nyomor, sem a bűn, sem a halál, sem Isten, sem Sátán nem tudott volna elérni: hogy mi valaha egymástól elválhassunk, azt te saját jószántadból, önként megvalósítottad. Én nem törtem össze a szívedet, magad törted darabokra, s ezzel összetörted az enyémet is…”
„- Most tudom csak, milyen kegyetlen voltál… kegyetlen és hamis! Miért nem kellettem neked, ... ? Miért cselekedtél szíved ellenére, ... ? Egy szóval sem tudlak vigasztalni. Megérdemelted sorsodat. Önmagad gyilkosa lettél. ... Szerettél… mi jogon áldoztál fel, felelj, mi jogon! ... Amit sem a nyomor, sem a bűn, sem a halál, sem Isten, sem Sátán nem tudott volna elérni: hogy mi valaha egymástól elválhassunk, azt te saját jószántadból, önként megvalósítottad. Én nem törtem össze a szívedet, magad törted darabokra, s ezzel összetörted az enyémet is…”
.
"..............ó de mégis ne hidd, Szivem, hogy ez hiába volt és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban és minden eltévesztett köszönésben és minden összetépett levelemben és egész elhibázott életemben élsz és uralkodol örökkön. Amen."
"..............ó de mégis ne hidd, Szivem, hogy ez hiába volt és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban és minden eltévesztett köszönésben és minden összetépett levelemben és egész elhibázott életemben élsz és uralkodol örökkön. Amen."
Mondd azt, hogy sohase féljek, Mondd azt, a tűz el nem éget, Mondd azt, hogy semmi se fájhat, Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.
Hazudj még nekem.
Mondd azt, hogy ezerszer élek, Akkor is értesz, ha nem beszélek. Mondd azt, hogy senki se bánthat, A sötétben senki se láthat.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden, Minden szó, amit elhittem, Meleget hozz, hogyha fázom, Szeress úgy, ahogy kívánom.
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb, Engedd, hogy én is ott legyek, Látni akarom, és érezni azt, amit lehet Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak, Hogy ha fáj, ne mondj igazat.
Mondd azt, hogy sohase féljek, Mondd azt, a tűz el nem éget, Mondd azt, hogy semmi se fájhat, Mondd azt, hogy vársz míg megtalállak.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden, Minden szó, amit elhittem, Meleget hozz, hogyha fázom, Szeress úgy, ahogy kívánom.
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb, Engedd, hogy én is ott legyek, Látni akarom, és érezni azt, amit lehet Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak, Legyen úgy, ahogy nem szabad. (4x)
Mondd azt, hogy sohase féljek, Mondd azt, a tűz el nem éget, Mondd azt, hogy semmi se fájhat, Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.
Hazudj még nekem.
Mondd azt, hogy ezerszer élek, Akkor is értesz, ha nem beszélek. Mondd azt, hogy senki se bánthat, A sötétben senki se láthat.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden, Minden szó, amit elhittem, Meleget hozz, hogyha fázom, Szeress úgy, ahogy kívánom.
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb, Engedd, hogy én is ott legyek, Látni akarom, és érezni azt, amit lehet Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak, Hogy ha fáj, ne mondj igazat.
Mondd azt, hogy sohase féljek, Mondd azt, a tűz el nem éget, Mondd azt, hogy semmi se fájhat, Mondd azt, hogy vársz míg megtalállak.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden, Minden szó, amit elhittem, Meleget hozz, hogyha fázom, Szeress úgy, ahogy kívánom.
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb, Engedd, hogy én is ott legyek, Látni akarom, és érezni azt, amit lehet Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak, Legyen úgy, ahogy nem szabad. (4x)
2008. szeptember 4., csütörtök
Für Anikó: A Túlsó Oldalon
Túl, túl ezen a megkopott házfalon Te még egymagadban élsz, úgy tudom A város folyójának túlsó oldalán
Túl, túl a falakon a hidakon Túl, túl, egyedül túlélni akarom a napokat Előre küldöm a szavakat, Fedezzenek, ha kérdezed, hogy Mi a nagy helyzet velem Csak a szám mosolyog Minden tükörben ugyanúgy lebukok A ragyogás a te műfajod volt
Ha tudnád, hányszor látlak még A folyón hányszor átmennék Oda, a túlsó partra hozzád Ha tudnád, miért bántam meg Hogy akkor úgy bántam veled Minden szavad visszavonnád
Mit akarsz? Kit akarsz, Amikor itt se vagy velem A jelenet újra lepereg, ahogyan Azon az éjjelen Te meg én, közepén a városnak Várjuk, hogy álmomban, most valami mást mondjak Csak nehogy ugyanaz legyen, látom a szemeden, Csak nehogy ugyanaz legyen, látod a szememen Csak nehogy újra összetörj...
Juj, máskor, ha eszembe jutsz Az arcom ég (Újra lepereg a jelenet) Még az emlékedtől is Elfutnék (Ahogyan azon az éjjelen) Hogyha ráemlékszem, hogy bántál velem (Látom a szemeden)
Ha tudnád, hányszor látlak még A folyón hányszor átmennék Oda, a túlsó partra hozzád (Csak nehogy újra összetörj) Ha tudnád, miért bántam meg Hogy akkor úgy bántam veled Minden szavad visszavonnád
Hát így telik nap nap után Rád fognám, visszavonnán...
Hát így telik (Hát így telik) Nap nap után (Nap nap után) (Rád fognám) Visszavonnám (Visszavonnám)
Für Anikó: A Túlsó Oldalon
Túl, túl ezen a megkopott házfalon Te még egymagadban élsz, úgy tudom A város folyójának túlsó oldalán
Túl, túl a falakon a hidakon Túl, túl, egyedül túlélni akarom a napokat Előre küldöm a szavakat, Fedezzenek, ha kérdezed, hogy Mi a nagy helyzet velem Csak a szám mosolyog Minden tükörben ugyanúgy lebukok A ragyogás a te műfajod volt
Ha tudnád, hányszor látlak még A folyón hányszor átmennék Oda, a túlsó partra hozzád Ha tudnád, miért bántam meg Hogy akkor úgy bántam veled Minden szavad visszavonnád
Mit akarsz? Kit akarsz, Amikor itt se vagy velem A jelenet újra lepereg, ahogyan Azon az éjjelen Te meg én, közepén a városnak Várjuk, hogy álmomban, most valami mást mondjak Csak nehogy ugyanaz legyen, látom a szemeden, Csak nehogy ugyanaz legyen, látod a szememen Csak nehogy újra összetörj...
Juj, máskor, ha eszembe jutsz Az arcom ég (Újra lepereg a jelenet) Még az emlékedtől is Elfutnék (Ahogyan azon az éjjelen) Hogyha ráemlékszem, hogy bántál velem (Látom a szemeden)
Ha tudnád, hányszor látlak még A folyón hányszor átmennék Oda, a túlsó partra hozzád (Csak nehogy újra összetörj) Ha tudnád, miért bántam meg Hogy akkor úgy bántam veled Minden szavad visszavonnád
Hát így telik nap nap után Rád fognám, visszavonnán...
Hát így telik (Hát így telik) Nap nap után (Nap nap után) (Rád fognám) Visszavonnám (Visszavonnám)
Hova mész, hova futsz, mondd, hogy jó reggelt! Ölelj át, a világ épphogy életre kelt!
Az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy, alakul még az igazi kép, nézni szeretném a színek, meg a fény hogyan fonnak Rád ma új ruhát!
Az légy, aki vagy, érezd jól magad, és ha elhajózom hosszú vizeken, néhány kikötő még útbaejthető, de úgyis visszaérkezem.
Ébredés, változás, minden új nap új, ölelj át, mitől félsz ennyi hajnalon túl? Az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy ne siess még, ne siess úgy, mondok valamit,a tükröd hazudik, nehogy elhidd, hogyha másnak lát!
Az légy, aki vagy, érezd jól magad, és ha elhajózom hosszú vizeken, néhány kikötő még útbaejthető, de úgyis visszaérkezem.
Az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy, ne siess még, ne siess úgy, mondok valamit,a tükröd hazudik, nehogy elhidd, hogyha másnak lát!
Az légy, aki vagy, érezd jól magad, és ha elhajózom hosszú vizeken, néhány kikötő még útbaejthető, de mindig visszaérkezem!
Kórus: Az légy, aki vagy, érezd jól magad...
Néhány kikötő még útbaejthető, de mindig visszaérkezem!
Hova mész, hova futsz, mondd, hogy jó reggelt! Ölelj át, a világ épphogy életre kelt!
Az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy, alakul még az igazi kép, nézni szeretném a színek, meg a fény hogyan fonnak Rád ma új ruhát!
Az légy, aki vagy, érezd jól magad, és ha elhajózom hosszú vizeken, néhány kikötő még útbaejthető, de úgyis visszaérkezem.
Ébredés, változás, minden új nap új, ölelj át, mitől félsz ennyi hajnalon túl? Az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy ne siess még, ne siess úgy, mondok valamit,a tükröd hazudik, nehogy elhidd, hogyha másnak lát!
Az légy, aki vagy, érezd jól magad, és ha elhajózom hosszú vizeken, néhány kikötő még útbaejthető, de úgyis visszaérkezem.
Az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy, ne siess még, ne siess úgy, mondok valamit,a tükröd hazudik, nehogy elhidd, hogyha másnak lát!
Az légy, aki vagy, érezd jól magad, és ha elhajózom hosszú vizeken, néhány kikötő még útbaejthető, de mindig visszaérkezem!
Kórus: Az légy, aki vagy, érezd jól magad...
Néhány kikötő még útbaejthető, de mindig visszaérkezem!
Mindig visszaérkezem !
Van két ember, akik szeretik egymást. Nem szerelem, mert az elmúlik. Ez soha! Barátság? Ez annál sokkal több! Egy földöntúli viszony, Amelyet az angyalok támogatnak. Egy tiszta, mély, őszinte és önzetlen lelkitársi kapcsolat. Összeköt két embert egy láthatalan szál, Melyet senki nem szakíthat szét. Nincs magyarázkodás, nincs felelősségrevonás, csak a hit. Úgy szeretik és fogadják el egymást, ahogy van, És bármit megtennének a másik boldogságáért. Az ilyen kapcsolat az Isten ajándéka, És boldog lehet az, aki ezt megélheti. Én boldog vagyok...
Van két ember, akik szeretik egymást. Nem szerelem, mert az elmúlik. Ez soha! Barátság? Ez annál sokkal több! Egy földöntúli viszony, Amelyet az angyalok támogatnak. Egy tiszta, mély, őszinte és önzetlen lelkitársi kapcsolat. Összeköt két embert egy láthatalan szál, Melyet senki nem szakíthat szét. Nincs magyarázkodás, nincs felelősségrevonás, csak a hit. Úgy szeretik és fogadják el egymást, ahogy van, És bármit megtennének a másik boldogságáért. Az ilyen kapcsolat az Isten ajándéka, És boldog lehet az, aki ezt megélheti. Én boldog vagyok...
Azt mondtad, a szám, azt mondtad, a vállam, azt mondtad, ha már mozdul, abban báj van Azt mondtad, ezért a mozdulatért élni bírnál még
Azt mondtad, akár örökké talán, a száj vagy a váll, ha mozdul.
Azt mondtam, ha szólsz, azt mondtam, ha megfogsz, bármi volt is rossz, nem lesz többé már rossz Szád, hogyha nevem, mondja énnekem, az az ünnepem.
Azt mondtam, elég, s máris beleég szemed, hogyha nézi arcom.
Fáj. Mindig fáj Fáj, amit ígértél, amit elfeledtél, fáj mindenütt, fáj ez az egész, úgy fáj.
Fáj, amit ígértél, amit elfeledtél, fáj mindenütt, fáj ez az egész, nagyon is fáj, fáj, fáj!
Mindig fáj, úgyis fáj, most is fáj, inkább fáj, jobban fáj, mélyen fáj, hogy meguntál. Inkább: fáj, fáj, fáj!
Csípőm, mellem, szám, térdem, kezem, vállam, azt mondtad, ha már mozdul, abban báj van Azt mondtad, ezért a mozdulatért élni bírnál még
Azt mondtad, akár örökké talán, a száj vagy a váll, ha mozdul.
Azt mondtam, ha szólsz, váratlan, ha megfogsz, bármi volt is rossz, nem lesz többé már rossz Szád, hogyha nevem, mondja énnekem, az az ünnepem.
Azt mondtam, elég, s máris beleég szemed, hogyha nézi arcom.
Fáj. Mindig fáj Fáj, amit ígértél, amit elfeledtél, fáj mindenütt, fáj ez az egész, úgy fáj.
Fáj, amit ígértél, amit elfeledtél, fáj mindenütt, fáj ez az egész, nagyon is fáj, fáj, fáj!
"Egy nőt el lehet dobni, mint egy gyufaskatulyát, mert valaki szenvedélyes, mert ilyen a természete, mert nem tudja egy nőhöz kötni magát, vagy mert magasra tör, mert eszköz számára minden és mindenki. Meg tudom érteni... Aljasság, de van benne valami emberi. De eldobni valakit szórakozásból, ez több, mint aljasság. Erre nincs bocsánat, mert embertelen."
(Márai Sándor)
"Egy nőt el lehet dobni, mint egy gyufaskatulyát, mert valaki szenvedélyes, mert ilyen a természete, mert nem tudja egy nőhöz kötni magát, vagy mert magasra tör, mert eszköz számára minden és mindenki. Meg tudom érteni... Aljasság, de van benne valami emberi. De eldobni valakit szórakozásból, ez több, mint aljasság. Erre nincs bocsánat, mert embertelen."
Micsoda riadt rimánkodás, micsoda kővé dermedt kérlelés, micsoda töretlen várakozás: nem lehet, ne jöjjön segítés,
s a kitárt kar a semmibe nyíló a végleg értelmetlen ölelés,
a fagyott bizalom, a gyermeki, hogy aki, amit igért megteszi. Hogy most e pillanatban lép ide és fésüt hoz, hogy fésüljön vele és kezet hoz a kézben meleget és foghatatlan van a kéz helyett
s a riadt szem, hogy nem, ezt nem lehet, a sebzettségre jő a balzsam és -
a becsapottság gúnyos mosolya, hogy nincs több és.
Micsoda riadt rimánkodás, micsoda kővé dermedt kérlelés, micsoda töretlen várakozás: nem lehet, ne jöjjön segítés,
s a kitárt kar a semmibe nyíló a végleg értelmetlen ölelés,
a fagyott bizalom, a gyermeki, hogy aki, amit igért megteszi. Hogy most e pillanatban lép ide és fésüt hoz, hogy fésüljön vele és kezet hoz a kézben meleget és foghatatlan van a kéz helyett
s a riadt szem, hogy nem, ezt nem lehet, a sebzettségre jő a balzsam és -
a becsapottság gúnyos mosolya, hogy nincs több és.
[Requiem élőkért, 1990]
Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, szembe mersz-e nézni vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, Álmaidért, azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, összezsugorodtál és bezárkóztál-e a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, tudsz-e vadul táncolni anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket; legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy saját lelkedet megcsalnád. Azt akarom tudni, hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható. Látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és vajon tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed. Azt akarom tudni, tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és a Hold felé kiáltani: IGEN!
Nem érdekel, hol élsz, mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van. Nem érdekel ki vagy és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy beállsz-e velem a tűz közepébe meghátrálás nélkül.
Nem érdekel hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.
Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, szembe mersz-e nézni vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, Álmaidért, azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, összezsugorodtál és bezárkóztál-e a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, tudsz-e vadul táncolni anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket; legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy saját lelkedet megcsalnád. Azt akarom tudni, hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható. Látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és vajon tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed. Azt akarom tudni, tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és a Hold felé kiáltani: IGEN!
Nem érdekel, hol élsz, mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van. Nem érdekel ki vagy és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy beállsz-e velem a tűz közepébe meghátrálás nélkül.
Nem érdekel hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.
A megszokott világba beleszoktam félig hétköznapok láncát unottan csörgetem járom az utat eszem a levest elalszom s ha a reggel kopogtat szemhéjamon lelököm magamról a takarót fogom a szappant veszem a ruhám elindulok minden megy úgy, mint tegnap s előtte megvan, ami kell ahhoz, hogy legyek de titokban e félig - megszokott - világban vágyom élni nem várt perceket.
A megszokott világba beleszoktam félig hétköznapok láncát unottan csörgetem járom az utat eszem a levest elalszom s ha a reggel kopogtat szemhéjamon lelököm magamról a takarót fogom a szappant veszem a ruhám elindulok minden megy úgy, mint tegnap s előtte megvan, ami kell ahhoz, hogy legyek de titokban e félig - megszokott - világban vágyom élni nem várt perceket.
.... mert meg kell próbálni hinni benne, hogy egymás nélkül értelme se lenne, s menni kell, együtt, fejünk felemelve, ha látszólag már minden elvetélt...
... mert meg kell próbálni napról napra, egymás szemébe, bőre alá bújva, minden hajnalon megszületni újra, érted, értem és a szerelemért...
.... mert meg kell próbálni hinni benne, hogy egymás nélkül értelme se lenne, s menni kell, együtt, fejünk felemelve, ha látszólag már minden elvetélt...
... mert meg kell próbálni napról napra, egymás szemébe, bőre alá bújva, minden hajnalon megszületni újra, érted, értem és a szerelemért...
,,Ha nincs olyan kicsiny dolog két ember kapcsolatában, aminek ne lenne jelentősége, ha az is fontos, hogy a másiknak nem kellett-e sokáig várnia a villamosra, és az új cipőjét már megszokta-e - akkor az a kapcsolat fontos és erős. Azt hiszem, az emberi kapcsolatokban csak az egészen kis dolgok fontosak, hogy el ne felejtsük, melyik a másik ember kedvenc párnája, melyikkel szeret aludni, akkor is, ha az az elnyűttebb, öregebbik párna." /Ancsel Éva /
,,Ha nincs olyan kicsiny dolog két ember kapcsolatában, aminek ne lenne jelentősége, ha az is fontos, hogy a másiknak nem kellett-e sokáig várnia a villamosra, és az új cipőjét már megszokta-e - akkor az a kapcsolat fontos és erős. Azt hiszem, az emberi kapcsolatokban csak az egészen kis dolgok fontosak, hogy el ne felejtsük, melyik a másik ember kedvenc párnája, melyikkel szeret aludni, akkor is, ha az az elnyűttebb, öregebbik párna." /Ancsel Éva /
Egyszerű ember volt apám és nem hagyott semmit se rám, se pénzt, se nevet, se tanácsot, legyen emléke mindig áldott. Tűrte, hogy járjak szabadon, sokszor de balga utamon, örült, ha vakmerőn repültem, és nem szidott, ha tétlen ültem. Ha ijesztett a meredek, kezem megfogta. Szeretett. A szive egy volt a szivemmel, mért nem lehettem olyan ember, mint az apám?
Halk, szűkszavú volt és szerény, a bánat fátyla volt szemén, sok élőt, sok halottat gyászolt, az élet néki pusztaság volt. Száz keserűség pohara, kegyetlen, izzó Szahara, örök homok, kevés oázis, sokat bántották. Én is, más is. De sohasem panaszkodott, férfi volt, bátor, bölcs, nyugodt. A sok bajt elviselte mégis, mért nem tanultam tűrni én is, mint az apám?
Mikor az ideje letelt, lázadozón nem feleselt, meghalt, mikor meghalni kellett, senki sem állt az ágya mellett. Én istenem, ha menni kell, add, én is így mehessek el, éjjel, sötétben, észrevétlen, büszkén, magamban, ahogy éltem. Mikor az élet menekül, haljak meg én is egyedül egy vén diványra ráborulva, és senkire se rászorulva, mint az apám.
Egyszerű ember volt apám és nem hagyott semmit se rám, se pénzt, se nevet, se tanácsot, legyen emléke mindig áldott. Tűrte, hogy járjak szabadon, sokszor de balga utamon, örült, ha vakmerőn repültem, és nem szidott, ha tétlen ültem. Ha ijesztett a meredek, kezem megfogta. Szeretett. A szive egy volt a szivemmel, mért nem lehettem olyan ember, mint az apám?
Halk, szűkszavú volt és szerény, a bánat fátyla volt szemén, sok élőt, sok halottat gyászolt, az élet néki pusztaság volt. Száz keserűség pohara, kegyetlen, izzó Szahara, örök homok, kevés oázis, sokat bántották. Én is, más is. De sohasem panaszkodott, férfi volt, bátor, bölcs, nyugodt. A sok bajt elviselte mégis, mért nem tanultam tűrni én is, mint az apám?
Mikor az ideje letelt, lázadozón nem feleselt, meghalt, mikor meghalni kellett, senki sem állt az ágya mellett. Én istenem, ha menni kell, add, én is így mehessek el, éjjel, sötétben, észrevétlen, büszkén, magamban, ahogy éltem. Mikor az élet menekül, haljak meg én is egyedül egy vén diványra ráborulva, és senkire se rászorulva, mint az apám.
Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, heteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád, mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy már messze vagy, mikor megérkezel. Karomba kaplak s mégsem érlek el.
Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, heteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád, mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy már messze vagy, mikor megérkezel. Karomba kaplak s mégsem érlek el.
“Már nem vágyom semmi másra, csak egy kertre, ahol szeptemberi délelőtt fedetlen fővel lehet üldögélni egy diófa alatt. Az ember a végén csak közhelyekre vágyik. A kert közhely; menjünk haza, üljünk le a diófa alatt.” (Márai: A kert)