Vápcárov: Búcsú

Majd álmaidban meg-meglátogatlak, 
mint messzi vendég, kit senki se várt.
Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak –
Az ajtót be ne zárd!

Belépek hozzád, csöndben letelepszem, 
s csak nézlek, nézlek a homályon át.
És mikor édes arcoddal beteltem, 
megcsókollak, és úgy megyek tovább....

Emlékem vagy.....

Ha most majd hazamész,
Vagy bárhová is mész,
De tudd meg elkísér egy gondolat,
Mi bántja azt ki itt maradt…

Hogy vajon mi történt,
Hogy veled mi történt,
Míg engem forgatott a szédület,
Az vajon hogy történt veled…

És ha éppen hazamész,
Vagy bármerre mész,
Tudd meg elviszel most engem is…
S hogy elfelejtesz majd, ha elmúlt egy nap,
De majd velem maradsz akkor is…
S én az asztalra teszem, a lábam s nekem itt vagy
s hátradőlök székemen,
Az emlékem vagy…

Majd az leszek neked,
Mit magaddal viszel
Az érzés amit majd, most elviszel
és holnap talán elhiszel…

Mert én úgy akarnám,
Hogy Emlékezz majd rám,
Már érzem tőled függ az életem,
Majd hátradőlök székemen…

És míg magam maradok, csak rád gondolok,
Nekem az lesz majd a módszerem,
hogy rólad álmodok,
És így bejutok, majd a gondolataid közé...
Mert majd érezni fogod, hogy rád gondolok,
És majd megtalál a gondolat,
Az emlékem vagy…

Ha most majd hazamész és nagy utcákon mész,
Nem kell, hogy hátra nézz mégis érezni fogod...

Nem kell, hogy visszanézz csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat...

Azt én küldtem neked és ott marad veled és
Bármerre is járnál majd magaddal viszed…

Ha most majd hazamész és nagyutcákon mész,
Nem kell, hogy hátra nézz, mégis érezni fogod…
Az emlékem vagy…

Nem kell, hogy visszanézz,
Csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat,
Az emlékem vagy…

Azt én küldtem neked és ott marad veled és
Bármerre is járnál majd magaddal viszed…
Az emlékem vagy…