Azt hittem, most más lesz. Hiányoztál, szerettem volna veled lenni, csak látni/érezni, hogy jól vagy.

Tudom miben vagy,de néha hagynod kell, hogy segítsenek.
Arra is gondoltam, hogy féltesz.
Igen, még mindig szeretlek, de ez már így is marad. Nyugi, elbírom... Nem lesz semmi baj. Nem akarom, hogy úgy menj el, hogy nem mondhatom meg: Szeretlek. Azért aki vagy. És amit jelentesz nekem.
..... talán sose hagylak magam mögött. Talán nem is akarom... talán jobb ezt hurcolni, mert elfelejteni nem is akarom. Valahol félelmetes, hogy mennyire ragaszkodom valaminek a hiányához. Csak nehogy ne jelentsen már semmit. Az rosszabb lenne az időnként előbukkanó fura emlékeknél.

...sosem mondtam el, sokáig úgy éreztem még nem lehet, aztán vártam hátha lesz rá alkalom... aztán úgy éreztem már nem érdemes. Aztán elsodort az élet, de az utolsó percben sem volt hozzám egyetlen szavad sem. Nem bánom, hogy így történt, ha dolgunk lett volna egymással, másként alakult volna minden.
Az égben köttetett szerelmeket a sors nem engedi szétszakadni. A kérdés mindig magában hordozza a választ... egy biztos nekem Te 'voltál'/lettél volna az igazi, aki a szívemben élt már azelőtt hogy találkoztunk. Sok fájdalmat okoztál, talán tudatosan, talán nem, ezt már nem fogom megtudni, szerintem nem tudtad, hogy szeretlek. Igazán buta kis történet volt a miénk... sosem szerettem ennyire senkit, és nem is fogok.