Már mindennap

Nyárba-szédülő fák terhével

zuhant közénk a szerelem;

végighorzsolta halántékom,

vér serkent a kezeden.

Már mindennap így várnak ránk a

kisebesedett éjjelek,

rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,

mindenütt rád lelek.

Egymásra villanó szemünktől

robbanak fel a hajnalok,

sugár-mosolyod záporában

kitakart arcú ég vagyok.