Egy szívdobbanásnyi pillanat volt; Tekintetedben elmerültem. Hogy hányféleképp érintett meg nem tudod azt hiszem. Elragadtál,és megrémítettél: Mélyen bennem utaztál; lelkem kertjében, elmém tengerén, hová én sem tudom az utat már. Visszavárlak.Most örökre vésd belém, hogy létezel! Zuhanj bennem mélyre, s talán lelkem átölel, vagy talán megrettenek ahogy gyenge viaszként elfolyok lángoló pillantásodban... Ijesztő: Valahol még mindig ember vagyok.
(Nagy Attila)
Szélnek eresztlek....
Nézem a nyár utolsó virágait ahogy koromtalan lángjuk világít a fűszálból a zöld tovaillan hová lesz minden amim van a tövekben elapadnak a nedvek talán nem is vagy csupán kereslek.
(Fecske Csaba)
2009. november 14., szombat
...miért nem hallgatod meg???
lazíts kicsit....
hallgasd, élvezd....
Soha senkinek se engedd, Hogy megnyirbálja Arany álmaid ezüst szárnyait.
(Sri Chinmoy)
....én nem is engedem......
tele vagyok félelemmel...
napról-napra nő bennem...
mi lesz velünk, hogyan tovább....
nagy terveket szül a kényszer....
aztán. ha belebukunk, mindent elbukunk....
van-e bennem ennyi erő?.....
ad-e valami erőt mindehhez?....
lassan belefáradok, hogy mindenkinek azt mutassam, minden rendben....
ha tudnátok, mennyire nem így van....
tele vagyok félelemmel....
de jó lenne pár biztató szó...
de jó lenne....
"Véletlen volt, vagy csapda tán, hogy egymást újra láttuk? Azóta nem találhatom helyem se itt, se másutt! Megkérdem százszor is magam, halottan is tovább élsz? Kihúnytál vagy csak bujdokolsz, mint fojtott pincetűzvész?"
Pilinszky János
*
*
*
Juhász Gyula: Gyöngyök
Vannak dalok, mik titkosak, Szívünk éjében élnek, Elfojtott, néma dalai Mély szenvedélynek.
Vannak gyöngyök, mik titkosak, Örvény mélyén teremnek, Becsesek, fénylők, nem valók Az embereknek.
*
*
Rakovszky Zsuzsa: Elmegyek
Mert elapadt az életem mindenemet a tűzre vetem és elmegyek innét
Szétszálazni a bonyolultat nincsen erőm már folytatni a múltat álmomban fogaim mind tenyerembe hulltak hát elmegyek innét
Mint a macska az egeret lesem: szaporodnak az égi jelek foltok a napban árvizek mutatják: elmegyek innét
Mint a macska a madarat lesem: minden jel egyfelé mutat tudom hogy kő kövön majd nem marad hát elmegyek innét
Minden szilárd egyensúly minden erős szerelmem szívemen súly kőfal mely harsonáktól meg nem indul hogy elmehessek innét
De minden fölborult egyensúly szikla mely barlangszáj elől kifordul por száll a fényben, sarokvas csikordul és én elmegyek innét
Por száll, homok pereg Mindent, ami voltam, a tűzre vetek míg végre egészen könnyű leszek és elmegyek, elmegyek innét.
Miben lehet reményünk? Abban, hogy a rossz mellett ott áll a jó is. Azért van jó, mert rossz is van: mindkettő a szabad ítélet, a szabad akaratunkból származó döntés következtében jön e világra. Másfelől: amiként fenn van, úgy lenn is van.
*
*
*
Viszont, ha bajba kerülve, a másik jóságára is okvetlenül számítasz, alighanem csalódni fogsz. Meg is érdemled. Minden egyébtől függetlenül, mondd: te mindig, minden körülmények között jó vagy?
Biztosan lehet rád számítani mindenkinek? De reménykedni szabad a másik jóságában.
(Kornis Mihály)
2009. november 12., csütörtök
..mert nem érezte, hogy minden mosoly mögött -
lélekig hatoló fájdalom lakik..
Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed; csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret. Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább. Ha szomorú vagy, magad vagy, úgy érzed, dől a ház, egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz. A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat. Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!
********************************
Ha szomorú vagy, ugye idetalálsz Vagy hívj fel, merre jársz Majd valami jót, megint összehozunk Hisz van rá száz okunk Ha fogy a zseton, vagy a szerelem fáj Éld túl, ez az ősi szabály Én azt hazudom, hogy jobb ami vár Ma is hajnalig szól a gitár
Ha gyilkos a nap, legyen a zene vidám A dallamát bízd rám Te a szavakat add, ne a vállamon sírj Ne csak rímmel-ámmal írj Ha üres a ház, vagy a félelem űz Éld túl, mint a víz meg a tűz Ha gyötör a láz, vagy egy szó, ami fáj Majd jön a zene, ami sohase volt muszáj
Süt a nap, nehogy szomorú légy Ez lehetne százszor is rosszabb Süt a nap, kicsit nevet az ég Még gyönyörű dolgokat hozhat Süt a nap, nehogy szomorú légy Ez lehetne százszor is rosszabb Hát az a bolond, aki most Hogy ragyog az ég, mégis áldozat
Ha szomorú vagy, gyere, segít a dal Ha nem, hát az se baj Majd bejön a csönd, s velünk fülel a fal És ne tudd meg, hogy miket hall Ha fogy a zseton, vagy a szerelem fáj Éld túl, ez az ősi szabály Én azt hazudom, hogy jobb ami vár Pedig az igaz, hogy kapunk, amennyi jár
Süt a nap, nehogy szomorú légy... Süt a nap, nehogy szomorú légy...
Hűvös volt ez a nap és az újságok szerint Jön az eső, jön az ősz, hosszú tél lesz megint Húzódj még közelebb, s ha egy kevés bor maradt Oszd meg velem a poharad, ugyanúgy, mint szebb időkben
Ez a csönd éve volt, körül zárt, átkarolt Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond Ez a csönd éve volt, szinte fájt, ahogy, átkarolt Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Húzódj még közelebb, hajtsd a párnámra fejed S az a páncél ami óv, földre hullik lehet Ne beszélj dal sem kell, már a zenék sem azok Amik nehéz napokon, végül is rólunk szóltak
Ez a csönd éve volt, körül zárt, átkarolt Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Ez a csönd éve volt, szinte fájt, ahogy átkarolt Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Ez a csönd éve volt, lassan elfogy, mint a Hold Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
“A végén minden olyan egyszerű lesz – minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.” (Márai Sándor)
Bársonypuhán átölel az este. Sírkertekben ezernyi gyertya ég lángujjaival az égre festve kedves halottak kósza emlékét.
Parányi lángjuk tánca elvakít, árnyékok írnak titkokat közénk, s édes-bús emlékhálót felszakít a bánatpók, majd újat fon körénk...
Dús virágillat tölti be tüdőm, az emlékezés szent virágai... borús álmainkat messze űzőn tündökölnek színpompás szirmai.
Egy-egy gyertyát gyújtok mindenkiért akiket a sors már távolra vitt, de apám sírhantján leteszem még nézd, kedvenc hófehér virágait.
Titkon szívemre csendes béke száll amint sírjánál lehajtom fejem. Nem ragadta el végleg a halál, hisz bennem él, mig ráemlékezem.
/Harcos Katalin/
Radnóti Miklós - Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptű szivében megterem az érett és tünődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem; ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - talán most senki sincs.
Ki hegyre megy, annak Kardok közt kell járni S odafönt a csúcson Keresztnek kell állni. Az jut csak oda fel, Kit Isten keresztel, De nem babér által, Tövissel, kereszttel. Százezer kard éle Fog szívébe vágni, Mégse engedj Uram Félúton megállni
.....elindúltam.....hegyre megyek....bár, most csúszik ki a talaj....
Republic : Légy aki vagy
Légy aki vagy Az aki voltál Aki szerettél volna lenni
Tedd amit lehet Ha nem tetted Amit lehetett volna tenni
Ha elfogy az út nincs hova menni Van amit nem tudsz adni vagy venni
Keress új hazát, ha elárult a régi Ne áruld magad Ha álmod is meglopták Ne álmodj semmit, ha tiszta az éjszaka Ne várd a hajnalt Ha túl mocskos a világ
Légy aki vagy Az aki voltál Aki szerettél volna lenni Tedd amit lehet Ha nem tetted Amit lehetett volna tenni
Feküdj a hóba, ha havat hoz majd a tél Kutyákkal aludj Ha viharral ver a nyár Égess fel mindent, ha semmi sem tart már itt Indulj csak útnak és Hazád majd rád talál
Ha elfogy az út nincs hova menni Van amit nem tudsz semmivé tenni
“Már nem vágyom semmi másra, csak egy kertre, ahol szeptemberi délelőtt fedetlen fővel lehet üldögélni egy diófa alatt. Az ember a végén csak közhelyekre vágyik. A kert közhely; menjünk haza, üljünk le a diófa alatt.” (Márai: A kert)
.jpg)
