..........ne hidd, hogy múlik,egyre jobban erősödik..........
és tudom, hogy önző vagyok, de akkor is
Azt akarom, hogy rám szorulj, azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább, azt akarom, maradj meg nálam,
Azt akarom, halkan nevess, azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress, azt akarom, a szíved fájjon -
Azt akarom, add meg magad kegyelemre vagy pusztulásra,
Azt akarom: engem szeress, azt akarom, ne gondolj másra.
..
.
.
..
.
.
.
..
.
és tudom, hogy önző vagyok, de akkor is
Azt akarom, hogy rám szorulj, azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább, azt akarom, maradj meg nálam,
Azt akarom, halkan nevess, azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress, azt akarom, a szíved fájjon -
Azt akarom, add meg magad kegyelemre vagy pusztulásra,
Azt akarom: engem szeress, azt akarom, ne gondolj másra.
(Ignotus)
...
.
.
..
.
.
.
..
.
"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben ... Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra ... Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
MÁRAI SÁNDOR: ESZTER HAGYATÉKA
...........................................
Zorán : Majd egyszer... - dalszöveg
Talán egy nap, egy hét, talán egy év
Amíg változtatni még nem merek
Aki most vár, aki riadtan kiszáll
Az vissza többé nem talál, az elveszett
Látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
Az arcod, mintha megérinteném
De gondolatban még nem itt vagyok
Majd egyszer ezen végleg túljutunk
S az álmainkhoz visszafordulunk
S a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
S a világ félreáll
Majd egyszer ez az örvény szétszakad
És mindegy lesz, mi volt az áldozat
A próba végetér
S az örök vágyakért
A büntetés lejár
Ha minden szívdobbanásnak ára van
Élni szegény-boldogan, már nem lehet
Lázadunk néha, s összekapaszkodunk még
Mintha így ölelkeznénk
S mondjuk, szeretni elég
S még elhiszed
Hogy éljek, hogy lépjek jól, esküszöm nem tudom
Te nem bántasz, nem haragszol
De látom, ami elvész, fáj nagyon
Majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
Majd egyszer nagyon boldogok leszünk
Majd meglátod mit ér sok végighajtott év
Míg nem vigyáztam rád
Majd egyszer, tudod, eljön még a nap
Csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
S ha az átkozott idő
Mint hűtlen szerető
Addig meg nem csalt
S az életem kitart
Jó lesz egyszer majd ...
.............................................................................................................
A szerelem az, amikor Rá gondolsz, és megszólal a legszebb zene a bensődben.
A szerelem az, amikor úgy érzed, sokkal jobb emberré tett, mint amilyen magadtól valaha is lehettél volna.
A szerelem az, amikor értelmetlennek és idegennek tűnik mindaz, ahol vagy, egyszerűen azért, mert Ő nincs ott.
A szerelem az, amikor hirtelen megérzed: Ő most valahol messze szomorú, talán baj is érte, és amiért nem lehetsz mellette, csak járkálsz fel-alá tehetetlenül a szobádban.
A szerelem az, amikor sokáig ronda szürke árnyalatúnak tűnik az összes tárgy a környezetedben, és aztán elég egy pár szavas üzenet, hogy hirtelen megjelenjen egy manó, a kezében varázsecsettel, és a munkássága nyomán egyszerre minden visszanyerje az eredeti színét.
A szerelem az, amikor az előszobában a cipődet húzod, és közben az anyukád elmeséli, hogy hol találod majd a rántott csirkét és az uborkasalátát, amikor hazajössz; te bekötöd a cipőfűződet, felállsz, és aztán átkarolod az anyukádat, pördülsz vele párat amúgy táncosan, és közben eszedbe sem jut a rántott csirke meg az uborkasaláta.
A szerelem az, amikor látsz egy szomorkás, kopasz fát, és arra gondolsz, hogy nemsokára elborítják majd a rügyek, aztán meg a levelek, és akkor majd madarak fognak dalolni a lomb rejtekében.
A szerelem az, amikor szól a zene, hallgatod a dobot, és látod magad előtt, milyen mozdulattal ütnél ki a négy negyed végén a Zildjian cinre, és közben elképzeled, hogyan pillantanál a lányra, aki csakis téged néz.
A szerelem az, amikor megfogod a kezét, kicsit elfogódva, bátortalanul, és közben nem azt érzed: itt most profánul összeért két bőrfelület, hanem, hogy itt most kisebbfajta csoda ment végbe.
A szerelem az, amikor feléd fordul, rád néz, és azt látod a szemében: ha most az egész város borulna romjaira körülötte, az sem érdekelné, és közben azt mondja, én téged szeretlek a legjobban a világon.
A szerelem az, amikor végigsimítasz az arcán, olyan gyengéden, mint ahogy tőled talán még sose' telt, és Ő azt gondolja: Ilyen gyengéden talán még sosem simították végig az arcomat.
A szerelem az, amikor nem érdekel, ki van körülöttetek; úgy érzed, mintha egyes-egyedül lennétek az egész világon.
A szerelem az, amikor együtt néztek fel az égre. És te azt mondod: csillagot bárki választhat magának. A miénk a Hold lesz. És ő azt mondja: Akárhol is leszek, még Újhold idején is, ha felnézek az égre, rád fogok gondolni.
A szerelem az, amikor, ha összeérnek az ajkaitok, te semmire sem gondolsz; minden más megszűnik létezni, csak Ő és a szája marad, mint az egyetlen fontos objektum az egész világegyetemben.
A szerelem az, amikor vidoran ráköszönsz arra, akit sohasem ismertél, de most talán még egy tangóra is hajlamos lennél vele, akárhogy is bámul az értetlenje.
A szerelem az, amikor hazafelé menet megszólítanak az igen optimista jehova-hívők, és a végén már te tartasz nekik előadást a szeretet mibenlétéről, ráadásul úgy, hogy semmiféle kiadványt vagy előfizetést nem akarsz rájuk erőltetni. Csak egyszerűen kimondod, amit a szíved éppen diktál.
A szerelem az, amikor magad elé engeded Fazekasnét a liftajtóban, a kutyájával együtt. És a vele eltöltött tizenhat másodpercnyi utazás alatt is végig Rá gondolsz.
A szerelem az, amikor a családodnak fogalma sincs, mitől van ilyen jó kedved, de mindenki megérzi, hogy most kell hozzád fordulni a legvadabb kívánsággal is, mert momentán bármit hajlandó vagy teljesíteni.
A szerelem az, amikor egy szimpla kis szobáról azt gondolod: nemrég még a legfőbb hiányossága volt, hogy Ő nem szerepelt benne, most meg úgy érzed, bárhová is nézel, mindenhol jelen van.
A szerelem az, amikor lefekszel, és hiába is vagy egyedül az ágyadban, olyan, mintha Ő is ott lenne. Érzed a bőre illatát, és ha nagyon akarnád, végigsimíthatnál a karján, mert Ő most már mindig veled lesz, amíg csak élsz, akármi is történjen.
A szerelem az, amikor mosolyogva alszol el.
Te érzel ezek közül Magadénak valamit?
Amíg változtatni még nem merek
Aki most vár, aki riadtan kiszáll
Az vissza többé nem talál, az elveszett
Látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
Az arcod, mintha megérinteném
De gondolatban még nem itt vagyok
Majd egyszer ezen végleg túljutunk
S az álmainkhoz visszafordulunk
S a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
S a világ félreáll
Majd egyszer ez az örvény szétszakad
És mindegy lesz, mi volt az áldozat
A próba végetér
S az örök vágyakért
A büntetés lejár
Ha minden szívdobbanásnak ára van
Élni szegény-boldogan, már nem lehet
Lázadunk néha, s összekapaszkodunk még
Mintha így ölelkeznénk
S mondjuk, szeretni elég
S még elhiszed
Hogy éljek, hogy lépjek jól, esküszöm nem tudom
Te nem bántasz, nem haragszol
De látom, ami elvész, fáj nagyon
Majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
Majd egyszer nagyon boldogok leszünk
Majd meglátod mit ér sok végighajtott év
Míg nem vigyáztam rád
Majd egyszer, tudod, eljön még a nap
Csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
S ha az átkozott idő
Mint hűtlen szerető
Addig meg nem csalt
S az életem kitart
Jó lesz egyszer majd ...
Mit áldoznál fel a szerelmedért?
Létezik-e olyan, akit úgy szeretnél,
Hogy feláldoznád az életed az életéért?
Gondold végig, ki a párod,
Szíveddel is, vagy csak szemeddel látod?
Ott van-e, mikor neked van szükséged rá,
Meghallgat-e, ha valami jó, ha valami fáj,
Vigyáz-e rád, mikor félsz, s remegsz,
Átölel-e karja, simogat-e keze?
Felvidít-e, ha letört vagy,
Vagy inkább magadra hagy,
Megkérdezi-e, mi a baj,
Suttog-e nyugtató szavakat?
Érzi-e hiányod magányos éjszakákon,
Hogy lenne bárhol a nagyvilágon,
Csak mellette legyél, ne máshol?
És ha úgy hozná a sors, hogy nincs esély,
Egy pillanat alatt kell dönteni,
Magát vagy a szerelmét,
Ő feláldozná-e az életét?
Zorán : 34. dal - dalszöveg
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem
Ne hívj el, ne űzz el, s ne menj el
Ne adj fel, ne adj el, ne fuss el
Nincs hang, nincs hír nélkülem
Nincs tér, nincs híd nélküled
Próbáltam már, s lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
S ez visszatart
Vigyázz rám, ha lázadnék, s nem szabad
Vigyázz rám, ha álmodnék rossz álmokat
Van hely, hogy átölelj, ez jutott
Mérd fel, s hidd el, ha nem tudod
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, vonzásban tart, s nincs másik part
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már harmincnégy dalt, de nincs másik part
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem
Ne hívj el, ne űzz el, s ne menj el
Ne adj fel, ne adj el, ne fuss el
Nincs hang, nincs hír nélkülem
Nincs tér, nincs híd nélküled
Próbáltam már, s lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
S ez visszatart
Vigyázz rám, ha álmodnék rossz álmokat
Vigyázz rám, ha lázadnék, s nem szabad
Van hely, hogy átölelj, ez jutott
Mérd fel, s hidd el, ha nem tudod
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, vonzásban tart, s nincs másik part
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már harmincnégy dalt, de nincs másik part
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem
Ne hívj el, ne űzz el, s ne menj el
Ne adj fel, ne adj el, ne fuss el
Nincs hang, nincs hír nélkülem
Nincs tér, nincs híd nélküled
Próbáltam már, s lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
S ez visszatart
Vigyázz rám, ha lázadnék, s nem szabad
Vigyázz rám, ha álmodnék rossz álmokat
Van hely, hogy átölelj, ez jutott
Mérd fel, s hidd el, ha nem tudod
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, vonzásban tart, s nincs másik part
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már harmincnégy dalt, de nincs másik part
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem
Ne hívj el, ne űzz el, s ne menj el
Ne adj fel, ne adj el, ne fuss el
Nincs hang, nincs hír nélkülem
Nincs tér, nincs híd nélküled
Próbáltam már, s lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
S ez visszatart
Vigyázz rám, ha álmodnék rossz álmokat
Vigyázz rám, ha lázadnék, s nem szabad
Van hely, hogy átölelj, ez jutott
Mérd fel, s hidd el, ha nem tudod
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, vonzásban tart, s nincs másik part
Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part
Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már harmincnégy dalt, de nincs másik part
A szerelem az, amikor Rá gondolsz, és megszólal a legszebb zene a bensődben.
A szerelem az, amikor úgy érzed, sokkal jobb emberré tett, mint amilyen magadtól valaha is lehettél volna.
A szerelem az, amikor értelmetlennek és idegennek tűnik mindaz, ahol vagy, egyszerűen azért, mert Ő nincs ott.
A szerelem az, amikor hirtelen megérzed: Ő most valahol messze szomorú, talán baj is érte, és amiért nem lehetsz mellette, csak járkálsz fel-alá tehetetlenül a szobádban.
A szerelem az, amikor sokáig ronda szürke árnyalatúnak tűnik az összes tárgy a környezetedben, és aztán elég egy pár szavas üzenet, hogy hirtelen megjelenjen egy manó, a kezében varázsecsettel, és a munkássága nyomán egyszerre minden visszanyerje az eredeti színét.
A szerelem az, amikor az előszobában a cipődet húzod, és közben az anyukád elmeséli, hogy hol találod majd a rántott csirkét és az uborkasalátát, amikor hazajössz; te bekötöd a cipőfűződet, felállsz, és aztán átkarolod az anyukádat, pördülsz vele párat amúgy táncosan, és közben eszedbe sem jut a rántott csirke meg az uborkasaláta.
A szerelem az, amikor látsz egy szomorkás, kopasz fát, és arra gondolsz, hogy nemsokára elborítják majd a rügyek, aztán meg a levelek, és akkor majd madarak fognak dalolni a lomb rejtekében.
A szerelem az, amikor szól a zene, hallgatod a dobot, és látod magad előtt, milyen mozdulattal ütnél ki a négy negyed végén a Zildjian cinre, és közben elképzeled, hogyan pillantanál a lányra, aki csakis téged néz.
A szerelem az, amikor megfogod a kezét, kicsit elfogódva, bátortalanul, és közben nem azt érzed: itt most profánul összeért két bőrfelület, hanem, hogy itt most kisebbfajta csoda ment végbe.
A szerelem az, amikor feléd fordul, rád néz, és azt látod a szemében: ha most az egész város borulna romjaira körülötte, az sem érdekelné, és közben azt mondja, én téged szeretlek a legjobban a világon.
A szerelem az, amikor végigsimítasz az arcán, olyan gyengéden, mint ahogy tőled talán még sose' telt, és Ő azt gondolja: Ilyen gyengéden talán még sosem simították végig az arcomat.
A szerelem az, amikor nem érdekel, ki van körülöttetek; úgy érzed, mintha egyes-egyedül lennétek az egész világon.
A szerelem az, amikor együtt néztek fel az égre. És te azt mondod: csillagot bárki választhat magának. A miénk a Hold lesz. És ő azt mondja: Akárhol is leszek, még Újhold idején is, ha felnézek az égre, rád fogok gondolni.
A szerelem az, amikor, ha összeérnek az ajkaitok, te semmire sem gondolsz; minden más megszűnik létezni, csak Ő és a szája marad, mint az egyetlen fontos objektum az egész világegyetemben.
A szerelem az, amikor vidoran ráköszönsz arra, akit sohasem ismertél, de most talán még egy tangóra is hajlamos lennél vele, akárhogy is bámul az értetlenje.
A szerelem az, amikor hazafelé menet megszólítanak az igen optimista jehova-hívők, és a végén már te tartasz nekik előadást a szeretet mibenlétéről, ráadásul úgy, hogy semmiféle kiadványt vagy előfizetést nem akarsz rájuk erőltetni. Csak egyszerűen kimondod, amit a szíved éppen diktál.
A szerelem az, amikor magad elé engeded Fazekasnét a liftajtóban, a kutyájával együtt. És a vele eltöltött tizenhat másodpercnyi utazás alatt is végig Rá gondolsz.
A szerelem az, amikor a családodnak fogalma sincs, mitől van ilyen jó kedved, de mindenki megérzi, hogy most kell hozzád fordulni a legvadabb kívánsággal is, mert momentán bármit hajlandó vagy teljesíteni.
A szerelem az, amikor egy szimpla kis szobáról azt gondolod: nemrég még a legfőbb hiányossága volt, hogy Ő nem szerepelt benne, most meg úgy érzed, bárhová is nézel, mindenhol jelen van.
A szerelem az, amikor lefekszel, és hiába is vagy egyedül az ágyadban, olyan, mintha Ő is ott lenne. Érzed a bőre illatát, és ha nagyon akarnád, végigsimíthatnál a karján, mert Ő most már mindig veled lesz, amíg csak élsz, akármi is történjen.
A szerelem az, amikor mosolyogva alszol el.
Te érzel ezek közül Magadénak valamit?
