„Ha az ember nem lehet őszinte,akkor nem ér semmit az egész.....
Megmérettél ....
A hitemet adtam,
Mert nem élhetsz hitetlen.
Szerettelek,
Hogy ne légy szeretetlen.
Beburkoltalak
Álmaim szirmába,
Megmostalak
Vágyaim árjában.
Csigaházam
Kinyitottam Neked,
Megpihenhetett
Vállamon a fejed.
Mindent Neked adtam,
És Te kifosztottál.
Megmérettél.
Könnyűnek találtattál.”
....én várom a bizonyosságot, hogy nem így van.....
kellékek szerelmünk színpadán. A tárgyaink, a hely, ahol élünk, életünk eseményei: csupa üres díszlet. Milyen hamar belemerülünk a díszletek felállítgatásába, s közben megfeledkezünk arról, hol a gyémánt értékű lényeg! Egyetlen dolog számít, amikor földi életutunk végére
érünk: hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem,
amely belőlünk fakadt?”
Azt hittem ettől érettebb és felnőttebb vagy…
nem az a baj, mert NEM-et mondasz, hanem, hogy ezt nem mondod ki....a legjobban ezzel bántottál meg, hogy nem mondtad ki a gondolatodat.....és ,hogy nem mertél a szemembe nézni közben.....most úgy érzem,a közvetlen környezeteddel is ez teszi tönkre a kapcsolatodat....el kéne ezen gondolkodnod......valamit megtanúltam, túlságosan bízok azokban akit szeretek,ezt kéne levetkőznöm.....
csak hát nem akarom....
én még mindig hiszem, a szeretet és bizalom nélkül nem ér az élet semmit....
De hiába keresel, nem találsz, csak újabb csalódást
Úgy érzed, hogy a szíved mélyén mindig arra vágysz
Hogy visszaindulj ösvényén az útnak, amin állsz
Elfelednéd, megtagadnád - ami rég nem tiéd - mégis arra vársz
Hová lesz a gondolat, amit elnyel a feledés
Hová lesz az álom, ha megöli az ébredés
Hová lesz a dal, amit többé senki nem énekel
Hová lesz a szó, mit az idő radírja tűntet el
Bújik még valahol mélyen - csak, ha rátalálunk, arra támad fel
Egy a lélek, egy a vér és a vágy, hogy úgy legyen, mint rég
Egy a sorsunk, csak egy cél - amit együtt álmodunk, igaz lesz még
Hová lesz a hőstett, amit inkább nem teszel
Hová lesz a büszkeség, ha áldozat leszel
Ha elszakít a hazugság, ha nincs már menedék
A félelem, a szenvedés, az elmúlás kísért
Tudod rég, igaz volt minden. Csak egy út van, a többi mit sem ér
Egy a lélek, egy a vér és a vágy, hogy úgy legyen, mint rég
Egy a sorsunk, csak egy cél - amit együtt álmodunk, igaz lesz még
Ami rég elveszett, ma él
Jelszavaknál többet ér
A hitünk örökké a miénk
Amit együtt álmodunk, igaz lesz még
Egy a lélek, egy a vér és a vágy, hogy úgy legyen, mint rég
Egy a sorsunk, csak egy cél - amit együtt álmodunk, igaz lesz még
Egy a lélek, egy a vér és a dal a szívünkben miénk
Ha úgy akarjuk, ma újra él - mielőtt még végleg elfelednénk
Egy „ég veled”, s már messze jársz, hogy átélj valami mást
Hogy megtudd, mennyit ér, az kell, hogy a saját szemeddel lásd
Sok sikert az Életedhez!
Vigyázz Magadra!
Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.
Csak rám ne nézz.
Csak rám ne nézz.
Csak rám ne nézz.
Csak rám ne nézz.
Csak ne hiányoznál ennyire.........
Igaz úton járj....
Amikor érzed, hogy szólni muszáj,
Akkor is, hogyha nincs esély,
Csak a saját utadon járj!
Mikor látod, hogy reménytelen,
Amikor tűrni vagy kénytelen,
Csak a saját utadat járd,
Még úgyis, ha fénytelen
Refr.:
Igaz úton járj, jutalmat ne várj!
Te csak indulj el és senkire soha ne várj!
Mindig tisztán élj és sose ígérj!
Te csak indulj el és semmit ne remélj!
Miért fáj minden ébredés?
Miért annyi a szenvedés?
Miért élünk ha tudjuk jól
Ez az egész egy tévedés?
Kinek hidd el hogy van miért?
Miért érzed, hogy semmit se ér?
A válasz még most is ott hever
Ott lenn az út szélén...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése