......soha többé nem akarom, hogy igazam legyen.............
soha többé
.
.
.

Volt, amikor messzire szálltam
Többé már nem bír el a szárnyam
Elfáradt már, mégis szállni kell
Mindig álmodtam egy szebb világról
S lassan eltűnök a nagyvilágból
S még nem jöttem rá, mért vagyok én

Nem kell, hogy megbocsáss
Megbocsátott a sors
Nem baj, hogy most így látsz
Mindegy hova sorolsz
Nem kell, hogy megbocsáss
Elég az nekem
Nem bántott senkit még
Kicsorbult életem

(Demjén)

.

.
.

Szabó Lőrinc

Titkos párbeszéd

S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
- Számolni kezdeném a perceket.
Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?
- Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
- Füst s láng bennem is együtt kavarog.
Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
- Nem mozdulok, el ne riasszalak!
Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?
- Nap! Zöld árny! Tücskök! Ezüst éjszakák!
Mit mond majd az első tekinteted?
- Hogy eddig, csak hazudni mert neked.
Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?
- Félelmes az isten igézete!
Utad leszek tőle a föld fele.
- Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!
Várj! Ma! Talán! Én sem tudom, mi lesz ...
- Még a boldogság is rettenetes!

ki-be kapcsolható

Presser Gábor: A szerelem jó, a szerelem fáj

Aki szakállal hordja a szemüveget,
Biztos nagy tudósa a léleknek,
S tudja jól, ha az imádott szempár nem mosolyog,
Jaj, a földre zuhannak a csillagok!

Nincs itt baj, hidd el nekem,
Megyünk át az életen,
Néha jó, aztán megszokjuk már.

Ha egyszer rossz, akiben annyira megbíztál,
Tőr a szívben, máris meghaltál.
S ha az a könnycsepp végül lassan a földre gurul,
Az összes óceán vize túlcsordul

Nincs itt baj, hidd el nekem,
Csak megyünk át az életen,
Néha rossz, aztán megszokjuk már:

A szerelem jó, a szerelem fáj,
A szerelem szép, a szerelem fáj,
A szerelem jó, a szerelem fáj.

Egyszer rá kell döbbenni, hogy mi is zajlik körülöttünk.

Fáradt szemekkel és fájdalomtól meghajló testtel, mosolyogva kell indulni minden nap, hogy magunknak be tudjuk bizonyítani, hogy érünk valamit.

Ha elfelelejtenéd, mik az álmaid, állj meg egy perce a rohanó forgatagban és nézz körül! Keresd meg azt az aprócska kis katicabogarat az utca porában… Vidd ki a természetbe és miközben útjára engeded, pillants rá egy apró harmatcseppre, amin megcsillan a reggeli nap sugara…Lásd meg magad az apró cseppben és nézz mélyen önmagad szemébe…

És tedd fel önmagad kérdéseit:

Hibáztam? Bocsánatot kértem?

Megbocsájtottam?

Hazudtam? Hazudtak?

Szerettek? Szerettem…?

És vajon miért is csalódtam?

És miért lettem szomorú?

A válaszok egyszerűek.

Csak nehéz szavakba önteni és nehéz kimondani. De belül mar a felismerés: Minden rossz miatt, amit az életben kaptál, távolabb kerültél az álmaidtól।

Ismeretlen utakra indulva, új célokat hajszolva, elfeledve ami igazán számít; önmagad ellensége lettél. Talán soha nem jössz rá, mekkorát hibáztál। Talán valaki segít, hogy rá gyere, magad ellen vétettél a legnagyobbat। Hazudtál magadnak egy álmot, ami nem a tiéd. Hazudtak neked egy világot, ahol bekötötték a szemed és befogták a füled.

De ha most végre önmagad látod… Minden hibáddal, szépségeddel együtt… Fogadd el a tényt, hogy a múltadban vétettél। Magad ellen vétettél. De mindent helyrehozhatsz. Csak figyelj az álmaidra! Csak figyelj a vágyaidra és a célt nekik megfelelően válaszd ki!

Ne csald meg újra önmagad!

Zorán: A szerelemnek múlnia kell

AKI A NAPBA NÉZETT

Aki egyszer belenézett a napba,

meghalt a lelke: temessétek el.

Annak a szíve százfelé szakad,

kinek napot imádni nem szabad,

és mégis, mégis napról énekel.

Ha csak egyszer, egyszer a szemébe néz,

tudom: egy furcsa törvényt megtanul.

Aki számunkra csillogó csoda,

szemébe nézni nem szabad soha:

mert aki napba néz, az megvakul.

Elérhetetlen vágy száll a szívére,

s tüzétől mintha lassan égne el,vakult magát a lomberdőbe rejti,

és nem tud… nem tud… nem… soh’ sem feledni

és őszről és halálról énekel.

Aki egyszer belenézett a napba,

(Wass Albert)

Márai Sándor

Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem “biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: “Itt van.” S oltani és védekezni.