Ájultan hullanak porba a szavak
térdre rogyva szedem össze,
mindazt, mi maradt.
Százezer darabra
esett szét minden, ami egykor
volt - szép és egész,
és egyedül vagyunk mi ketten,
nem is tudjuk, miért.
Rám sem ismersz,
arcomat sem látod.
Könny és sár lett a mából,
amit építgettünk rég.
Belém mar sok átkozott
kérdés és bánt a válasz,
hát üvöltöm:
Elég!


...de már a csend sem az, ami volt.
csak világunkba zárt némaság,
ami semmit sem mond.