magamramaradva...........

...hogy kitört a ceruzád hegye...

(még emlékszem a betüidre...)

...hogy eltört a billentyűzeted....

(már az utálatos továbbküldős sem jön...)

hogy elhagytad a telefonszámomat....

(pedig jól esne hallani a hangod, ha néha felhívnál...)

mind, mind inkább el akarom hinni, mint, hogy ennyire nem érdekellek...

pedig annyi minden történt...

zsúfolt hét volt...

rossz is meg egy kicsi jó is...

és úgy elmondtam volna...

csak Téged nem érdekel...

(meghát azt mondtad : fáraszt, nyomaszt...)

nagyon szomorú vagyok...

miért hittem, hogy fontos vagyok...

pedig első alalommal megmondtad,Neked csak kaland...

(pont egy éve...)

csak nem akartam meghallani...

menj tovább, ha Neked kaland kell...

gondoltam barátom leszel azért...

megyek hát tovább....

minek is...

hova is...

nem harcolok...

hagyom, megtörténjenek a dolgok...

úgysem fontos...

már nem fontos...

mindjárt vége....

....

.

.

.

Baranyi Ferenc: Hétköznapi istenhozzád

Nincs mit mondanom,

nincs mit mondanod.

Szemed jégvirág borítja,

már mögé nem láthatok.

Nincs mit mondanod,

nincs mit mondanom.

Párosan viselt magányunk

súlya nem megosztva nyom:

egészben a válladon,

egészben a vállamon.

Ne értsd félre, ha kereslek:

rádtalálnom nem öröm,

tűnt ölelés emlékétől

únt öleléshez szököm.

Varázsod szét így töröm.

Válni kell.

Önvédelemből hagylak el,

s fel nem cseréllek senkivel.

Válni kell.

A szív nem nézi, mit cipel,

csak éppen már nem bírja el.....