Szomorú szerető..

A nő ki nős embert szeret,szomorú szerető nagyon
Éjjel a vágy rámered felsir,mert nincsen irgalom.
Hetente egy-egy délután eljön hozzá aki öleli,
Siet,feléje nyúl sután más otthon izével teli.

A zsebkendőjén ingein egy másik asszony nyoma van,
S a férfi életében im ő,bárhogy lángol,nyomtalan.
Csak mint a napfény,felragyog aztán pár napra beborul,
Az ünnepek,vasárnapok magányban telnek józanul.

Néha ha fáradt,s kézbe fog otthon egy könyvet és leül,
Pár sort elolvas,felzokog mert olyan sokat van egyedül.
De miért?Hisz ő is annyit ér mint az akinek férje van,
Benne is úgy lobog a vér,szeretne élni boldogan.

Fényes vasárnap járni kint,büszkén karolva vinni őt,
Mutatni:nézzétek,enyém.Állni a pletykálók előtt,
S nem mellékutcák kis sötét zugában kapni csókokat,
És ilyedten rebbenni szét,ha ismerős ki ott haladt.

A nő,ki nős embert szeret,sok rossz asszonynál többet ad,
Hitet,szerelmet,életet,türelmet ifjú álmokat.
Ne szóljatok meg olvasók,nem pillangókról szól e dal,
Kiknél csupán szeszély a csók,mert hogy a vérük fiatal.

Hanem azokról,akik szivét egyetlen férfi köti le,
Számára lettek menedék,egy jégkor hű tűztengere.

Akik megértők csendesek,nyomukban nem hull szét család,
Csak bennük mélyebb,s fáj a seb látva kislánykák mosolyát,
Érezve hogy nincs,bár ha van az aki van,de nincs velük,
És a sirás is hasztalan,akár az egész életük..

(Jobbágy Károly)